Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 6. vasárnap Zakariás

Történelmi triatlonérmek: Kropkó gyerekek a szülők nyomdokain

Testvárpár nyert bronzérmet a triatlon elit vegyes váltóval az Európa-bajnokságon: a Melillában július 20-án megrendezett viadalon Szalai Fanni, Kovács Gyula, Kropkó Márta és Kropkó Márton hét másodperccel a győztes olaszok, három másodperccel a második hollandok után futott be a célba. Közben kishúguk, Kropkó Jázmin ugyanitt a juniorok kontinensviadalán a hetedik helyen végzett.

Ilyen talán még nem is volt a triatlonsport történetében: egy testvérpár együtt versenyezve indult, sőt, szerzett bronzérmet egy négyfős vegyes váltó tagjaként egy nemzetközi versenyen. Kropkó Márta és Kropkó Márton mindezt a felnőttek között tette, pedig még csak húszas éveik legelején járnak. Húguk, Kropkó Jázmin is rendszeresen indul magasabb korcsoport versenyein, az aquatlon-világbajnokságon például a juniorok között aranyérmes, a felnőttek között harmadik lett idén. Jázmin ikertestvére, Ábel is háromtusázik, szintén kimagasló eredményeket elérve.

A négy testvért édesanyjuk, az egykori válogatott triatlonversenyző, Golubics Andrea és édesapjuk, a többszörös Ironman-bajnok, jelenleg Svájcban edzősködő Kropkó Péter készíti fel a versenyekre. Ahogy az InfoRádióban elmondták, nem szüleik indíttatására kezdtek triatlonozni, hiszen mindketten jól ismerték a profi sportolói élet árnyoldalait, amitől megkímélték volna gyerekeiket. Néptáncosként indultak, majd a vízbiztonság megszerzéséért kezdtek úszni. De ha már ott voltak, egy-egy kisebb helyi kupán elindultak. Aztán jöttek a nagyobb versenyek és a nagyobb célok… Márti egy sérülés miatt maradt le a párizsi olimpiai részvételről, pedig sokan szinte biztosra vették a kvalifikációt, majd pedig indulását.

A Spanyolországhoz tartozó (észak-afrikai) melillai Európa-bajnokságról – egy reptéren töltött éjszaka után – az InfoRádióba vezetett Márta, Jázmin és Márton első útja. Beszéltek egyebek közt álmaikról, az első versenyeikről, sportteljesítményükről és arról is, hogy várhatóan hamarosan Svájcba költöznek.

Videó és podcast, benne a Kropkó-ifjak erejének titka

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI leamortizálja a diplománkat – miközben a jövő szakmájának még neve sincs

Az AI már képes elkészíteni azt az első kódvázlatot, szerződés-összefoglalót vagy prezentációt. Korábban a pályakezdők ezeken keresztül tanulták meg a szakmát. Eközben új állások születnek ugyanennek a technológiának az építésére, ellenőrzésére és szabályozására. A nagy kérdés az, hogy milyen tudásra lehet majd többször is új karriert építeni.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×