Bár elég nagy a tévedési lehetőség, az úszók utánpótlás-kapitánya úgy gondolja, egy jó edzőnek látnia kell, hogy kiből lehet a jövőben világhírű versenyző. Krajnyák György szerint továbbra is nagyon sok gyerek választja a sportágat és kezd el versenyszerűen úszni, de azt tapasztalja, hogy manapság már egyre kevésbé vonzó a fiataloknak a kemény munkával együtt járó élsport. A szakember az InfoRádió Vegyesúszás című műsorában egyebek mellett arról is beszélt, milyen szintre jutott el a magyar utánpótlás az elmúlt években, valamint a merítési lehetőségekre is kitért.

Látja-e már, hogy kiből lehet a következő évtized Kós Hubertje?

Érdekes kérdés, amire hosszú és rövid választ is lehetne adni. Én azt gondolom, igen, látom. Van olyan tudású, képességű, testalkatú és már elég jó eredményekkel is rendelkező tehetséges úszónk, aki elérheti majd azt a szintet, mint amit Kós Hubert. Ebbe azért sokszor beletrafál az ember, mert hasonló kérdést akkor is feltették már nekem, amikor Gyurta Dániel, Verrasztó Evelyn vagy éppen Kós Hubert még csak a delfin korosztályban úszott. Akkor azt mondtam, hogy kiből másból lehetne világszinten is eredményes úszó, ha nem Kós Hubertből. Nyilván van egy tévedési ráta is, de hála Istennek van most is az ifjúsági korosztályban olyan versenyző, aki egy évtizeden belül eljuthat arra a szintre, ahová az elmúlt években Kós Hubertnek sikerült.

Milyen szinten van jelenleg a magyar utánpótlás úszásban, ha összehasonlítjuk a korábbi évtizedekkel?

Érzékelhető a folyamatos fluktuáció. Rendre jön egy fellendülő szakasz, amikor nagy generációk tűnnek fel komoly műhelyekben. Ha sikeresen össze tud állni egy motivált, tehetséges fiatalokból álló gárda, akkor az mindig megdobja az egész magyar úszósportot. Ilyen tehetségek voltak például a Verrasztó testvérek, akik köré rengeteg gyerek csoportosult, és a későbbiekben sokáig meghatározó szereplői voltak a világversenyeknek. Jó eredményeket értek el és sok-sok érmet nyertek. Ugyanakkor időnként vannak szegényebb szakaszok is, amikor nem látunk sok kiemelkedő úszót, de még ilyenkor is van egy-egy tehetség, aki nagyon kitűnik. Amióta az úszósportban dolgozom, folyamatosan érzékelhető ez a fluktuálás. Van egy-egy felfelé ívelő szakasz, majd jön egy kis visszaesés. A magyar utánpótlás elmúlt három éve nagyon sikeres volt, elég megnézni, milyen eredményeket értünk el az EYOF-okon vagy az ifjúsági világ- és Európa-bajnokságokon. Ezek után elképzelhető, hogy most egy visszafogottabb szakasz következik, de ez nem azt jelenti, hogy nem lesznek aranyérmeseink. Csak éppen nem tizenkét aranyérmes lesz, hanem kevesebb.

Mekkora jelenleg a merítési lehetőség? Továbbra is nagy a magyar úszósport bázisa?

Ha mondjuk azt tekintjük bázisnak, hogy hányan tanulnak meg úszni évente, akkor nagy a merítési lehetőség. Azt gondolom, majdnem minden család eljut arra a következtetésre, hogy a gyereknek meg kell tanulnia úszni. Ha lehetőségük nyílik az iskolai úszásoktatásra való beiratkozásra, akkor elég jó arányban ezt meg is teszik, és ebbe az irányba orientálják a gyereket. Mások pedig az egyesületi úszásoktatást választják. Ilyen tekintetben jól állunk, hatalmas az utánpótlás bázis, van honnan meríteni. Ha viszont azt nézzük, hogy az oktatásban részt vevő gyerekek közül később hányan jelentkeznek edzésre szervezett keretek között úszószakosztályba, akár hobbi szinten, egészségmegőrzés céljából, akár versenyzési szándékkal, akkor már jóval kevesebben vannak. A létszámot illetően azonban nem figyelhető meg visszaesés az egyesületeknél, sőt az utóbbi években egyre inkább emelkedett a hobbi vagy versenyszinten úszók száma. Természetesen az úszóedzések nagyon komoly követelményekkel párosulnak, ezek alól nem mentesülnek a legfiatalabbak sem. Manapság talán már nem olyan vonzó a fiataloknak a nagy megterheléssel és edzésszámmal együtt járó úszás. Ma már inkább a gyerekek döntik el, mit szeretnének csinálni, mit akarnak sportolni, ha akarnak egyáltalán. Ezzel szemben a korábbi évtizedekben sokkal meghatározóbb volt a szülők irányító és megmondó szerepe. Emlékszem, amikor én elkezdtem úszni, az úgy történt, hogy a szüleim megmondták: mész az uszodába, és kész. Nem volt ezen semmilyen vita. Ma már inkább az a jellemző, hogy az anyuka megkérdezi a kisfiától: szeretnél ide járni? Ha nem a válasz, akkor nem is kell a legtöbb szülő szerint. Ilyen tekintetben mások a lehetőségek, sok minden megváltozott, de nem gondolom azt, hogy kisebb lenne az utánpótlás bázisa, nem csökken a létszám.