Infostart.hu
eur:
362.06
usd:
317.55
bux:
143889.34
2026. július 22. szerda Magdolna
Feczkó Tamás, a Diósgyőr-Vasgyári Testgyakorlók Köre, a DVTK labdarúgócsapatának új vezetőedzője a DVTK Stadionban, Miskolcon 2019. szeptember 4-én.
Nyitókép: MTI/Vajda János

Felszállt a fehér füst Kispesten

Feczkó Tamás lett a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Budapest Honvéd FC vezetőedzője.

A kispestiek csütörtökön jelentették be, hogy a 47 éves Feczkó január 3-tól veszi át a csapat irányítását. Elődjével, Laczkó Zsolttal kedden bontottak szerződést.

"Óriási megtiszteltetés, hogy egy ilyen nagy hagyományokkal bíró klubnak lehetek az edzője, ugyanakkor ez óriási felelősséggel is párosul" - fogalmazott Feczkó a Honvéd honlapján. Hozzátette: azért dolgoznak majd a stábbal és a játékosokkal, hogy a csapat sikeresebb tavaszt tudjon produkálni, és győzelmek után közösen tudjanak majd ünnepelni.

Feczkó korábban az élvonalba juttatta a Balmazújvárost és az MTK-t is, majd dolgozott Diósgyőrben, Nyíregyházán, valamint Kisvárdán is.

A Honvéd a téli szünet után, a február elején sorra kerülő következő fordulóban a nyolcadik helyen álló Budafokot fogadja majd.

Címlapról ajánljuk

Bóka János új Fidesz-frakcióvezető: a Tisza Párt nem akarja, hogy 2030-ban az emberek szabadon dönthessenek

Készen állok a politikai közösségünk szolgálatára, vállalva, hogy megőrzöm az elmúlt 16 év eredményeit és képviselem értékeinket – jelentette ki megválasztása után kedden Bóka János, a Fidesz új frakcióvezetője egy tévéinterjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.22. szerda, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Itt a történelmi csúcs a magyar tőzsdén!

Ma is elsősorban az iráni fejleményekre figyelnek a befektetők világszerte, de más fejlemények is borzolják a kedélyeket: az amerikai kereskedelmi főképviselő újabb, több tucat országot érintő vámintézkedéseket helyezett kilátásba a Trump-adminisztráció részéről, ráadásul eközben meredeken emelkedik az olaj ára, mivel felerősödtek a közel-keleti ellátási kockázatok. Ázsiában felemás kereskedést láthattunk, Európában és Amerikában egyelőre pozitív a kép. A magyar tőzsde az OTP-nek köszönhetően felülteljesített; a társaság megállapodást írt alá a Luminor megvásárlásáról, amely a Balti régió harmadik legnagyobb bankcsoportja. Az OTP végül történelmi csúccsal zárta a napot

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×