Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor
Nyitókép: Hungaroring/Facebook

Látványos változáson esett át a Hungaroring – videó

Új arcát mutatja majd a Hungaroring a Forma–1-es mezőnynek július végén: befejeződött ugyanis a munkálatok első üteme, amely során látványos változáson esett át a paddock és a főlelátó mögötti nézőtéri terület is.

A Hungaroringen az utóbbi kicsit több mint öt hónapban a versenygépek helyett a munkagépek jutottak főszerephez, és persze az „őket” irányító munkások, akik elképesztő tempót diktáltak annak érdekében, hogy a július 21-én tartandó Magyar Nagydíjra érkezők már csak azt lássák: a 2026-ig tartó rekonstrukció jegyében a változás, a megújulás elkezdődött.

Az első ütemben a szerződés szerint a rendezvénytér támfalai készültek volna el, ám a kivitelező – a Market Építő Zrt. és a Bayer Construct konzorciuma – úgy ítélte meg, hogy elvégzi a paddock kiszélesítését, és szerkezetkészre építi a célegyenes alatti két alagutat is. Ezzel egyrészt előteljesít, másrészt megkönnyíti, felgyorsítja a 2024-es Formula 1-es futam utáni folytatást.

A határidők betartása miatt, sokszor a nap 24 órájában zajlottak a munkálatok a versenypályán, egyszerre 400-500 fő dolgozott a területen, összesen pedig 1500 embernek adott munkát ez a jövőbe mutató, nagyszerű projekt – olvasható a Hungaroring Sport Zrt. közleményében.

Négy toronydaru és öt autódaru dolgozott a területen, összesen 390 kilométernyi vezetéket építettek be, és 3200 tonna betonacélt, 1674 köbméter előregyártott vasbeton szerkezetet, valamint 32 000 köbméternyi betont használtak fel a munkálatok során. Megmozgattak 170.ó 000 köbméternyi földet, elkészült a lelátó mögötti rendezvénytér összes támfala, amely összesen 450 méter hosszú, és megépült az új lépcső, amely a nézőtérhez vezet.

Az alsó depóterületen elbontották az épületeket, majd pedig megépült az új, immár 8000 négyzetméteres paddock. Emellett elkészült a végleges közműhálózat jelentős része, valamint nagy területen látványos kertépítési munkák is zajlottak annak érdekében, hogy a Hungaroring csapata méltó körülmények között rendezhesse meg a Magyar Nagydíjat – olvasható.

„Elképesztő volt végig követni, hogy hétről hétre mennyit változik a Hungaroring, s hogy milyen ütemben zajlanak a munkálatok – mondta Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérizgatója. – A Magyar Nagydíjra érkezők látni fogják, hogy a 2026-ig tartó megújulási folyamat elkezdődött, és látványos változásokat hozott. Évek óta mondom, hogy az új érában megváltoztak az igények, megváltozott az F1 körüli üzleti világ, manapság a Formula 1-es futamok már négynapos fesztiválnak tekintendők, amely igényekhez a pályáknak is alkalmazkodniuk kell. Öröm számomra, hogy megtettük az első lépést: a világbajnoki sorozat legkisebb depójának kiszélesítése megtörtént, szerkezetkész a két alagút, visszaaszfaltoztuk a célegyenest, és a lelátó mögötti területen is látványos a változás. Nincs félbehagyott épület vagy építkezés a területen, ami a televízióközvetítés miatt volt nagyon fontos. A napokban itt jártak a FOM szakemberei, és a visszajelzések alapján elégedettek voltak a látottakkal.”

A Hungaroringen zajló munkálatok első üteme május 22-én fejeződött be, persze igazából csak átmenetileg, hiszen a verseny után folytatódik a pálya felújítása – zárul a közlemény.

Címlapról ajánljuk
Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Vészkapcsoló – Hogyan tiltaná ki Kínát az EU a piacairól?

Új kereskedelmi fegyver, avagy „vészkapcsoló” kidolgozására készül az Európai Unió, amellyel akár azonnal kizárhatná az európai piacról a kínai cégeket. A lépés hátterében az európai ipart egyre erősebben szorongató kínai verseny és a két gazdaság közötti kereskedelmi egyensúlytalanság áll.

Krakkói lövöldözés: újabb megrázó információk érkeznek Lengyelországból

A krakkói lövöldözésben öt külföldi sérült meg - közölte vasárnap Maksymilian Kosowski, a Kis-lengyelországi vajdaság szóvivője. Megerősítette azt is, hogy a hat halálos áldozat egyike brit állampolgár.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Tisza-kormány: 57 milliárdból zöldítené ki az országot a kormány, leállítanak egy útfejlesztést a környezeti károk miatt

Vitézy Dávid közlekedési és beruházási miniszter bejelentése szerint az idei 20 milliárd helyett jövőre 100 milliárd forintot költ a kormány útfelújításra, a Magyar Közút pedig közel 5 milliárdot kap a géppark megújítására.  A miniszter vasárnap arról is beszámolt, hogy Keszthelynél új bekötőút építését tervezik, az M76-os gyorsforgalmi út előző kormány által betervezett folytatását Sármellék felé ugyanakkor leállítják, mivel az jelentős környezeti károkkal járna. Magyar Péter miniszterelnök vasárnap bejelentette, hogy átfogó országfásítási és települészöldítési programot indít a kormány, amelynek keretében többek között csemetéket várásol az állam, valamint az önkormányzatok számára elérhető pályázatokat is indítanak. A kormányfő szombaton részvétét fejezte ki a lengyel népnek a hat halálos áldozattal járó krakkói lövöldözés után. A Külügyminisztérium tegnapi közlése szerint magyar áldozat és sérült nincs. Cikkünk folyamatosan frissül a vasárnapi kormányzati hírekkel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×