Infostart.hu
eur:
364.14
usd:
324.72
bux:
144454.77
2026. október 16. péntek Gál
Nyitókép: Facebook/Sevilla FC

Menesztették a Sevilla Európa-liga-győztes vezetőedzőjét

Az elmúlt időszak rosszabb eredményei miatt kell távoznia az andalúziai csapat éléről José Luis Mendilibarnak.

A sevillai együttes az idénykezdet eredményeire hivatkozva döntött a 62 éves baszk edző elküldése mellett. Az andalúziai klub a jelenlegi szezonban 11 tétmérkőzésen 2 győzelem és 4 döntetlen mellett 5 vereséget szenvedett a szakemberrel.

José Luis Mendilibar 2023 márciusában vette át az akkor a kiesőzónában lévő Sevilla irányítását a távozó Jorge Sampaolitól, és a középmezőnybe vezette a csapatot, amely

az előző idényben az Európa-ligában a budapesti döntőig menetelt, ahol az AS Roma legyőzésével a klub történetének hetedik El-sikerét jegyezte.

A Sevilla szombaton, hazai pályán 2–2-es döntetlent játszott a Rayo Vallecanóval a spanyol élvonalbeli bajnokság 9. fordulójában és jelenleg a 14. helyen áll a tabellán.

A piros-fehérek a Bajnokok Ligája főtábláján a francia Lens csapatával 1–1-es, míg a holland PSV Eindhovennel 2–2-es döntetlent játszottak, azaz még a nemzetközi kupaporondon is nyeretlenek a mostani idényben.

José Luis Mendilibar korábban az Eibar, az Athletic Bilbao, a Valladolid, az Osasuna, a Levante és a Deportivo Alavés vezetőedzője is volt.

Címlapról ajánljuk

Újra ki kell találni Európa helyét a világgazdaságban – az EU-csúcsról posztolt az ET elnöke

Az európai vállalkozásoknak képesnek kell lenniük arra, hogy tisztességes feltételek mellett versenyezzenek – jelentette ki António Costa, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben csütörtökön.
inforadio
ARÉNA
2026.10.16. péntek, 18:00
Keleti Arthur
kibertitok jövőkutató, az Informatikai Biztonság Napja (ITBN) alapítója
Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Tisza-kormány: Magyar Péter nem fogadja el az EU-s költségvetést, kezdődik a csúcstalálkozó

Akár kétmilliárd euróval nagyobb uniós keretet szeretne elérni a kormány a következő hétéves költségvetésben, amellyel részben pótolná a jogállamisági viták miatt végleg elveszített mintegy 2,1 milliárd eurót, közölte Magyar Péter miniszterelnök. Az ír elnökség legújabb javaslata már nagyjából egymilliárd euróval több forrást szánna Magyarországnak. A csütörtökön kezdődő brüsszeli csúcson a migrációs szabályok szigorítása és a napi egymillió eurós uniós bírság eltörlése is napirendre kerül. A csúcs elején Magyar Péter közölte: jelenlegi formájában nem elfogadható a következő hétéves uniós költségvetési keretre tett javaslat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×