eur:
395.28
usd:
366.7
bux:
65382.19
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Kós Hubert a férfi 200 méteres vegyesúszás döntője után a vizes világbajnokságon a Duna Arénában 2022. június 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Németh Nándorral malőr történt, Kós Hubert rosszul lett

Érmet nem, de értékes helyezéseket szereztek a magyarok a vizes világbajnokság szerdai úszódöntöiben.

Ezúttal nem teltek meg a Duna Aréna lelátói, de az úszóversenyek ötödik napja izgalmas csatákat hozott.

Kapás Boglárka 200 pillangón címvédőként hetedik lett, 2:08.12 perccel csapott célba. A finálé után elmondta, van benne egy kis hiányérzet, hogy nem tudta megismételni keddi eredményét és újra 2:08 percen belüli időt úszni.

„Reggelre éreztem, hogy a tegnapi úszás sokat kivett belőlem. Kijött, hogy fizikailag nem vagyok olyan állapotban, mint kellene. A középdöntős úszás volt a fő úszás nekem, a csúcs, mert be akartam jutni a döntőbe, és ennyi maradt mára” – nyilatkozta a világbajnok, olimpiai bronzérmes úszó.

Németh Nándor a hatodik helyen végzett 100 méter gyorson. A BVSC versenyzője nem tudta megjavítani keddi eredményét, ezúttal 48.13 másodperces idővel csapott célba. A keddi szétúszásban elért 47.69 a harmadik helyre lett volna elég.

„Nem mondom, hogy aláírtam volna a hatodik helyet a keddi országos csúcs után. Volt egy kis malőr, 75-nél elhagytam az egyik sapkámat, ez nagyon bosszant. Nem mondom, hogy megnyertem volna, de talán 1-2 tized benne maradt. Lecsúszott, aztán csúszott tovább, nem is tudtam, hogy mi történik, de nem foglalkoztam vele, főleg 75-nél. Ezen kívül meg vagyok elégedve az úszással, ebben most ennyi volt” – nyilatkozta az InfoRádió kérdésére Németh Nándor.

A keddi szétúszás és az országos csúcs után a magabiztosság megvolt, de a fáradtság is – mondta a versenyző. „Az a plusz 100 méter és a plusz 2-3 óra nem tett jót, de ez senkit nem fog érdekelni a döntőben, ugyanolyan magabiztossággal álltam oda. Ez most ennyire volt elég” – fejtette ki Németh Nándor,

A számot nagy csatában a román David Popovici nyerte, aki a 200 gyors után újabb aranyérmet szerzett.

200 vegyesen Kós Hubert a hatodik lett 1:57.26 perces idővel. Az UTE versenyzője alaposan bekezdett, az első 50 után harmadik, 100 után pedig második volt, de aztán visszaesett. A döntő után rosszul lett és orvosi segítségére szorult, a nyilatkozatok előbb pihennie kellett.

A számot a 20 éves francia Léon Marchand nyerte, aki szombaton minden idők második legjobb úszásával nyert 400 méter vegyesen, kedden pedig a világcsúccsal győztes Milák Kristóf mögött második lett 200 méter pillangón.

A Pádár Nikolett, Molnár Dóra, Késely Ajna, Kapás Boglárka összeállítású 4x200 méteres gyorsváltó ötödik helyen végzett 7:57.90 perces idővel. A magyar csapat volt az egyetlen európai a mezőnyben. A számot az amerikaiak nyerték, akiknél Katie Ledecky pályafutása 18. vb-aranyát gyűjtötte be, amivel az örökrangsor második helyén utolérte honfitársát, Ryan Lochte-t.

200 háton Telegdy Ádám és Kovács Benedek Bendegúz is bejutott a csütörtöki döntőbe.

(A nyitóképen: Kós Hubert a férfi 200 méteres vegyesúszás döntője után.)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×