Infostart.hu
eur:
364.54
usd:
319.53
bux:
144277.04
2026. július 23. csütörtök Lenke
A ferencvárosi Blazic Miha (j) és a fehérvári Fiola Attila a labdarúgó OTP Bank Liga 2. fordulójából elhalasztott MOL Fehérvár FC - Ferencvárosi TC mérkőzésen a székesfehérvári MOL Aréna Sóstó stadionban 2021. szeptember 22-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

A Puskás Akadémia, a Mol Fehérvár és a Kisvárda is megkapta Konferencia Liga-ellenfelét

Azeri, portugál és kazah csapat jön szembe.

Az európai szövetségben szerdán sorsolták ki a párosításokat, a fő ágon a székesfehérvári együttes kiemelt, a másik két együttes pedig nem kiemelt volt. A Fehérvár hazai pályán kezdi a párharcot, a Kisvárda és a Puskás Akadémia idegenben játszik először.

Sallói István, a fehérváriak sportigazgatója a közmédiának úgy fogalmazott: az öt csapatból, akit kaphattak volna, erősségben a közepest húzták ki számukra.

"Tudjuk, hogy az azeri bajnokságban előszeretettel alkalmaznak brazil légiósokat, itt is van, ha jól láttam, négy brazil játékos, akik mindig veszélyt jelentenek. Kellemetlen ellenfélre számítok, ettől függetlenül szeretnénk továbbjutni" - fogalmazott.

Révész Attila, a Kisvárda - július elsején távozó - sportigazgatója kiemelte, azt a riválist kapták, amelyet a távolság miatt egyedüliként szerettek volna elkerülni.

"Ezen a csapaton talán tovább lehet lépni, hasonló erősségű a Kajrat Almati kerete" - hangsúlyozta. Hozzátette, ebben a körben anyagi haszonszerzésről még nem lehet beszélni, sőt, talán több lesz a költségük, mint a bevételük. - "Mégis ez egy rendkívüli dolog, amely a klub életében először adatott meg, ezzel természetesen szeretnénk is élni."

A Puskás Akadémia vezetőedzője, Hornyák Zsolt úgy vélekedett, a párharc megkezdése előtt mindkét félnek ötven százalék esélye van a továbbjutásra.

"A lehetséges legerősebb ellenfél, amit kaphattunk, viszont jobb számomra egy portugál csapattal játszani, mint egy azerivel" - fűzte hozzá a felcsútiak szakvezetője.

A bajnoki ágon is sorsoltak, itt a Ferencváros kerül képbe, amennyiben a Bajnokok Ligája selejtezőjének első fordulójában kikap a kazah Tobol Kosztanajtól. Ebben az esetben a Kl-ben folytatja szereplését, mégpedig az északmacedón Skupi és a gibraltári Lincoln Red Imps párharcának vesztese ellen. A magyar csapat játszaná az első mérkőzést itthon.

A Kl selejtezője négykörös, a második forduló mérkőzéseit július 21-én és 28-án játsszák.

A Kl-selejtező, 2. forduló

(az első mérkőzésen az elöl álló csapatok a pályaválasztók):

fő ág:

MOL FEHÉRVÁR FC-Gabala (azeri)

Kajrat Almati (kazah)-KISVÁRDA MASTER GOOD

Vitória FC (portugál)-PUSKÁS AKADÉMIA FC

Gzira United (máltai)/Atletic Club d'Escaldes (andorrai)-Radnicki(szerb)

Arisz Limasszol (ciprusi)-Neftci (azeri)

Zira FK (azeri) - Makkabi Tel-Aviv (izraeli)

Sepsi OSK (romániai)-Olimpija Ljubljana (szlovén)/Differdange (luxemburgi)

Breidablik (izlandi)/UE Santa Coloma (andorrai)-Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)/KF Llapi (koszovói)

Víkingur (feröeri)/Europa FC (gibraltári)-Dunaszerdahely (szlovákiai)/Cliftonville (északír)

Koper (szlovén)-FC Vaduz (liechtensteini)

Floriana (máltai)/Petrocub Hincesti (moldovai)-KF Laci (albán)/Iszkra Danilovgrad (montenegrói)

AIK (svéd)-Vorszkla Poltava (ukrán)

Gomel (fehérorosz)-Arisz (görög)

Velez Mostar (bosnyák)-Alaskert (örmény)/Hamrun Spartans (máltai)

Vllaznia (albán)-Universitatea Craiova (román)

Kizilzsar (kazah)-NK Osijek (horvát)

St. Patrick's Athletic (ír)-Sfantul Gheorghe (moldovai)/Mura (szlovén)

Pogon Szczecin (lengyel)/KR (izlandi)-Bröndby (dán)

Borac Banja Luka (bosnyák)/B36 Tórshavn (feröeri)-Tre Fiori (San Marinó-i)/Flora Esch (luxemburgi)

Racing Union (luxemburgi)-Cukaricki (szerb)

Valmiera (lett)-FK Skendija (északmacedón)/Ararat Jereván (örmény)

Botev Plovdiv (bolgár)-APOEL Nicosia (ciprusi)

Szaburtalo Tbiliszi (grúz)/Partizani (albán)-FCSB (román)

Ararat (örmény)-Dinamo Tbiliszi (grúz)/Paide Linnameeskond (észt)

FK Liepaja (lett)/SC Gjilani (koszovói)-Young Boys (svájci)

Larne (északír)/St Joseph's FC (gibraltári)-Slavia Praha (cseh)

Tre Penne (San Marinó-i)/Tuzla City (bosnyák)-AZ (holland)

MFK Ruzomberok (szlovákiai)/Kauno Zalgiris (litván)-Derry City (ír)/Riga FC (lett)

Levszki Szófia (bolgár)-PAOK (görög)

Raków Czestochowa (lengyel)-FK Asztana (kazah)

CSZKA Szófia (bolgár)-Makedonija GP Szkopje (északmacedón)

Rapid Wien (osztrák)-Lechia Gdansk (lengyel)/Akademija Pandev (északmacedón)

Spartak Trnava (szlovákiai)-HB Tórshavn (feöreri)/Newtown (walesi)

Motherwell (skót)-Bala Town (walesi)/Sligo Rovers (ír)

FC Basel (svájci)-FCB Magpies (gibraltári)/Crusaders Belfast (északír)

KuPS (finn)/Dila Gori (grúz)-Panevezys (litván)/Milsami Orhei (moldovai)

Istanbul Basaksehir (török)-Makkabi Netanya (izraeli)

Hapoel Beer-Seva (izraeli)-Dinamo Minszk (fehérorosz)/FK Decic Tuzi (montenegrói)

BATE Boriszov (fehérorosz)-Konyaspor (török)

Flora Tallinn (észt)/SJK (finn)-Lilleström (norvég)

FK Suduva (litván)-Viborg (dán)

Molde FK (norvég)-Elfsborg (svéd)

Royal Antwerp (belga)-Inter Turku (finn)/KF Drita (koszovói)

NK Rijeka (horvát)-Djurgardens IF (svéd)

Sparta Praha (cseh)-Viking Stavanger (norvég)

bajnoki ág:

Tobol (kazah)/FERENCVÁROS-Skupi (északmacedón)/Lincoln Red Imps (gibraltári)

La Fiorita (San Marinó-i)/Inter Club d'Escalades (andorrai)-KF Ballkani (koszovói)/Zalgiris Vilnius (litván)

Malmö (svéd)/az előselejtező győztese-The New Saints (walesi)/Linfield (északír)

Ludogorec (bolgár)/Sutjeska Niksic (montenegrói)-Bodö/Glimt (norvég)/KÍ (feröeri)

Shamrock Rovers (ír)/Hibernians (máltai)-Levadia Tallinn (észt)/Vikingur (izlandi)

Dudelange (luxemburgi)/KF Tirana (albán)-Zrinjski Mostar (bosnyák)/Sheriff (moldovai)

Lech Poznan (lengyel)/Qarabag (azeri)-Slovan Bratislava (szlovák)/Dinamo Batumi (grúz)

Pjunik (örmény)/CFR (román)-a BL-előselejtező döntőjének vesztese

Címlapról ajánljuk
Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is
kormányzati tájékoztató percről percre

Magyar Péter friss bejelentései: a törvényi minimumra csökkentjük az állami cégek vezetői létszámát, csökken a díjazásuk is

Szerdán kormányülés volt délben, a miniszterelnök Köböl Anita kormányszóvivővel tesz bejelentéseket. Szeptembertől jön a vényköteles gyógyszerek áfamentessége, dolgoznak a tűzifa áfamentességén, és az egészséges élelmiszerek áfakulcsának csökkentésén is. Miniszterek, államtitkárok nem kapnak pénzt, ha felügyelőbizottsági tagok lesznek. Az állami cégek vezetőinél is jön a bérplafon. A miniszterelnök közölte, mennyi a fizetése, és hogy ennél többet egyetlen állami cég vezetője sem kereshet. Tárgyalnak a politikusok és velük egy háztartásban élők vagyonosodási vizsgálatáról 20 évre visszamenőleg.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×