Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik
Nyitókép: Pixabay

710 millió forintos támogatást kér a kormánytól a kilábaló teniszszövetség

Egy önellenőrzés mutatott ki nagy áfatartozást és nincs rá keret.

Az MTSZ honlapja szerint az elnökség 2016 és 2020 közötti évekre vonatkozóan rendelt el áfa-önellenőrzést, mert "alapos gyanú merült fel azzal kapcsolatban, hogy a szövetség korábbi vezetése nem megfelelően számolta el és fizette be az áfát". A könyvvizsgálók több mint 710 millió forint befizetendő összeget állapítottak meg, ám mivel az MTSZ-nek erre nincs fedezete, a kormányhoz fordul segítségért.

Júliusban a szövetség csaknem egymilliárdos keresetet nyújtott be múltbéli visszás ügyek miatt. Kiemelt ügynek számított az A-Z Tenisz Produkció Kft.-vel kötött több milliárd forintos megállapodások vizsgálata, Ennek következtében az MTSZ keresetet nyújtott be a Fővárosi Törvényszékhez a vállalkozás ellen a szerződések semmisségének megállapítása, valamint 940 millió forint és kamatainak megfizetése iránt.

Az MTSZ a pénzügyi konszolidáció jegyében júliusig 3,9 milliárd forintot kapott a felhalmozott adósságok rendezésére.

Márciusban az MTSZ több mint 250 millió forintos keresetet indított korábbi főtitkára, Richter Attila ellen, mivel a korábbi tisztségviselő 2020 januárjában pénzügyi fedezet, elnökségi jóváhagyás és szerződött helyszín hiányában írt alá egy három évre szóló bérleti szerződést az EBX-IMG, LLC (IMG) gazdasági társasággal a budapesti WTA-tornával kapcsolatban.

Szeptemberben a szövetség volt sportigazgatója és főtitkára, Juhász Gábor ellen is kártérítési pert kezdeményeztek, mivel a korábbi tisztségviselő elnökségi jóváhagyás nélkül tartozáselismerő nyilatkozatot tett az A-Z cégcsoport javára akkor, amikor az MTSZ súlyos anyagi gondjai már nyilvánvalóak voltak.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×