Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Megszerezte első győzelmét a Honvéd az NB I-ben

A Budapest Honvéd 3-1-re legyőzte a vendég Paksot a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombat esti mérkőzésén.

A kispestieknek nemcsak a mostani szezonban ez volt az első sikerük, hanem a nyáron birtokba vett új otthonukban, a Bozsik Arénában is.

A vendégek játékosa, Böde Dániel 400. mérkőzését játszotta az NB I-ben: a korábbi válogatott csatár, akire jelenleg védőként számítanak, a Paks színeiben 200. találkozóján szerepelt az élvonalban.

A Honvéd kezdett bátrabban, így Nagy Gergelynek már öt perc után bravúrral kellett hárítania. A kifejezetten támadó szellemben futballozó kispestiek aztán húsz perc elteltével előnybe kerültek, de a vezető találat talán kissé túlzottan is megnyugtatta őket, ugyanis a Paks fokozatosan átvette a játék irányítását, majd az elmúlt szezonban gólkirály Hahn büntetőjével egyenlített is. A szünet előtti percekben mindkét kapu előtt adódott lehetőség, Lenzsér a bal kapufát találta el, míg Klemenz ziccerben nem találta el a labdát.

A második félidőt is remekül kezdte a fővárosi együttes, ugyanis fordulás után első támadásából gólt szerzett. Csakhogy ezúttal a vezetés nem vetette vissza a csapatot, lendületben maradt, s egy gyors kontra végén kétgólosra növelte az előnyét. A kispestiek ezt követően biztosan őrizték a vezetésüket, mígnem Nono egy felesleges szabálytalanság miatt megkapta második sárga lapját. A Paks emberelőnyben ugyan fölényben futballozott, de igazán nagy nyomást nem tudott kifejteni, így a Honvéd megszerezte első győzelmét.

OTP Bank Liga, 4. forduló:

Budapest Honvéd-Paksi FC 3-1 (1-1)

Bozsik Aréna, 2411 néző, v.: Pintér

Gólszerzők: Nagy D. (20., 57.), Lukic (47.), illetve Hahn (30., 11-esből)

Kiállítva: Nono (68.)

A 4. forduló eredményei

Debreceni VSC-ZTE FC 1-2

MOL Fehérvár FC-Kisvárda Master Good 2-1

Budapest Honvéd-Paksi FC 3-1

vasárnap:

Mezőkövesd Zsóry FC-Gyirmót FC Győr 15.45

Újpest FC-MTK Budapest 18.00

január 26., szerda:

Puskás Akadémia FC-Ferencvárosi TC 19.00

A tabella:

1. Kisvárda Master Good 4 3 - 1 7- 5 9 pont

2. Mezőkövesd Zsóry FC 3 2 - 1 7- 8 6

3. Puskás Akadémia FC 3 2 - 1 6- 8 6

4. Debreceni VSC 4 1 2 1 10- 8 5

5. MOL Fehérvár FC 3 1 2 - 4- 3 5

6. Paksi FC 4 1 1 2 12-10 4

7. MTK Budapest 3 1 1 1 3- 3 4

8. ZTE FC 4 1 1 2 6- 8 4

9. Budapest Honvéd 4 1 1 2 5- 7 4

10. Ferencváros 2 1 - 1 5- 3 3

11. Újpest FC 3 - 2 1 4- 5 2

12. Gyirmót FC Győr 3 - 2 1 3- 4 2

Címlapról ajánljuk
Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

Meglepő kanyarok a magyarországi alkoholfogyasztási szokásokban

A közelmúlt válságidőszakában a pénzügyi stressz és a státusz-orientáció növelte leginkább az alkoholfogyasztást, a pandémia időszakában ugyanakkor nem indult általános alkoholfogyasztási hullám Magyarországon – derült ki egy most megjelent kutatásból. Az InfoRádió a felmérésről Fertő Imrét, a Budapesti Corvinus Egyetem egyetemi tanárát kérdezte.

Donald Trump: nemzetbiztonsági érdek Grönland megszerzése

Az elnök Washingtonból távozva a repülőtéren újságírók előtt kifejtette, hogy a kiterjedt amerikai katonai beruházások révén megcélzott amerikai rakétavédelmi pajzs, az „Aranykupola" (Golden Dome) kiépítése szempontjából is fontos szerepet kapna Grönland. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a kérdésről tárgyalások vannak a NATO-val is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×