Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. február 28. szombat Elemér
A kupagyőztes Szolnoki Dózsa csapatának kapusa, Nagy Viktor átveszi a kupát Aleksandar Sostartól, a LEN Bureau (Európai Úszószövetség) tagjától a férfi vízilabda Eurokupa döntőjében, az OSC-Újbuda - Szolnoki Dózsa visszavágó mérkőzés utáni díjátadón a budapesti Nyéki Imre Uszodában 2021. május 8-án.
Nyitókép: Szigetváry Zsolt

Az InfoRádió stúdiójában derült ki, hogy Nagy Viktor már döntött a visszavonulásáról

A Szolnok férfi vízilabda-csapatának vezetése elégedett volt a csapat idénybeli szereplésével, a bajnoki aranyéremmel és az Eurokupa-győzelemmel – hangsúlyozta Kovács István szakmai igazgató. A sportvezető elmondta azt is, hogy jelentősen átalakul a csapat kerete, a szerb klasszisok távozása mellett Nagy Viktor, az együttes világbajnok kapusa közölte a vezetőkkel, hogy az olimpia után befejezi pályafutását.

Szép eredménynek tartja Kovács István szakmai igazgató, hogy a Szolnok megnyerte a férfi vízilabda-bajnokságot és az Eurokupát. Mint felidézte, a Bajnokok Ligájából egy döntetlen után, rosszabb gólkülönbség miatt estek ki, de ha már átkerültek az Eurokupába, az volt a cél, hogy megnyerjék a sorozatot. A bajnokságban úgy számoltak előzőleg, hogy a Ferencváros kiemelkedik, így a Szolnok a Vasassal és az OSC-vel csatázhat a fináléba kerülésért – ebből végül Szolnok–OSC döntő lett, Dózsa-sikerrel. Fontosnak nevezte, hogy a koronavírus-járványból jól kijött a csapat, bár kilenc játékos is fertőzött volt, egyedül a Magyar Kupa-szereplést érintette hátrányosan ez az időszak.

„A játékosok szerződtetésekor az volt a cél, hogy a rutinosabb, idősebb külföldiek mellé fiatalokat hozzunk. Ez sikerült,

jól harmonizált a csapat, jó volt az összhang és a hangulat”

– mondta a siker egyik titkáról Kovács István az InfoRádió Pólópercek című műsorának.

A szakmai igazgató szólt arról is, hogy anyagilag nehéz idényt zárt a klub, ám nem volt magas a költségvetés, és tudták teljesíteni mindenki felé a szerződésben rögzítetteket.

Ami a következő idényt illeti, az már biztos, hogy Radomir Drasovics és Dusko Pijetlovics hazatér, a következő szezonban a Novi Belgrád játékosa lesz, míg Filip Filipovics az Olympiakosz Pireuszhoz írt alá. A szakmai igazgató elárulta, ami sokakat foglalkoztatott, hogy a világ- és Európa-bajnok válogatott kapus,

Nagy Viktor az olimpia után befejezi a pályafutását,

és Dőry Farkas is távozik.

Szolnokon folytatja a holland center, Bilal Gbadamassi, és még egy spliti balkezessel áll tárgyalásban a klub.

„A legtöbb csapatból a szerbek hazamennek, így nehéz minőségi külföldit nehéz venni, de a BL-ben a jó szerepléshez egy-két légiósnak van helye. Ha lehet, akkor külföldiből fiatalt hoznák” – fejtette ki, jelezve, hogy még egy légióshelyük marad.

Kovács István fontosnak nevezte, hogy a bajnokcsapat gerince együtt marad.

„Szeretnénk, hogy a fiatalok, Kovács Gergő, Konarik Ákos, Nagy Ádám, akik már kopogtatnak a válogatott kapuját, a továbbiakban is sok lehetőséget kapva fejlődjenek és válogatottak legyenek.”

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Menekülő emberek, füstoszlop, romok - videókon a háború első órái

Az Egyesült és az Egyesült Államok megtámadta Iránt, válasziul Irán a térségben Izraelt és a térségben működő amerikai támaszpontokat lőtte. A támadásoknak főként Iránban vannak civil áldozatai. A közösségi médiát elárasztották a támadásokról készült videók.

Orbán Viktor: ebben a vármegyében a cél nem a kétharmad, hanem a három harmad

Tizenegyedik állomására ért a kormánypártok háborúellenes gyűléssorozata, ezúttal Esztergomban gyűltek össze a DPK-sok. A miniszterelnök ismét beszédet mondott és kérdésekre válaszolt. Beszámolt arról is, hogyan tervezik megtörni Ukrajna olajblokádját, mennyi idő kellene a százhalombattai finomító más olajra való átállításához. Beszámolt arról is, hogy kiépült a magyar drónvédelmi rendszer.
inforadio
ARÉNA
2026.03.01. vasárnap, 18:00
Kis-Benedek József
biztonságpolitikai szakértő
Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Lángba borult a Közel-Kelet, több országban zúgnak a rakéták, Dubajt bombázza az iráni haderő - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Ma reggel Izrael bejelentette: megelőző csapást indítottak Irán ellen. A katonai művelet az Egyesült Államokkal közösen történik, katonai célpontok mellett az iráni vezetőket is támadják. Teherán környékén több robbanásról is jöttek felvételek - helyi források szerint Izrael több napon át húzódó harcokkal számol. Donald Trump elnök bejelentést tett: a cél az atomprogram és a ballisztikus rakéták leszerelése, valamint az iráni iszlamista rezsim megbuktatása. Irán ellencsapást indított - az izraeli légvédelem dolgozik, közben arról jönnek hírek, hogy Bahreint, Katart, Kuvaitot, Irakot, Szaúd-Arabáit és az Emírségeket is támadás érte. Délután az izraeli média arról kezdett el szivárogtatni: "valószínűleg" meghalt Ali Hámenei, Irán legfőbb vezére - Teherán ezt később tagadta. A forradalmi gárda vezetője és a védelmi miniszter viszont szinte biztosan meghalt - erről több forrás is beszámolt. A délután folyamán intenzív támadás érte a szunni olajmonarchiák fővárosait - felcsaptak a lángok Dubajból, Dohából és Kuvaitvárosból is Irán rakéta- és dróntámadásai után. Cikkünk folyamatosan frissül az Irán elleni katonai művelet fejleményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×