Milyen érzés viszontlátni magát egy szurkolói kártyán?

Megtisztelő. Nagyon örülök ennek a kezdeményezésnek. Úgy szerepelek ezen a kártyán, mint sportoló és mint kétgyermekes apuka. Rögtön a másik oldalt is látom, azt, hogy a gyerekeim számára mennyire fontos, hogy sportolók képeit tudják gyűjteni. Az olimpikonok több háztartásba juthatnak el, és lehetnek ismertebbek. Mindenki nyer ezáltal.

Gyerekkorában gyűjtött hasonló kártyákat?

Akkoriban a kosárlabdás kártya volt a menő, de én nem gyűjtöttem ilyeneket, talán csak telefonkártyákat egy darabig. Nem vagyok egy nagy gyűjtő. Azt láttam, hogy a csapattársaim akkor is gyűjtötték, most pedig a gyerekek által látom, hogy mennyire népszerűek az ilyen kártyák. Szeretnek bármit, amit lehet gyűjteni, a sportolókat pedig különösen.

Múlt héten kezdődött el a válogatott felkészülése. Most milyen munkát végeznek?

Az első héten rávezető, könnyített edzéseket végeztünk. Most egy szintet váltunk, és a hét végére meg fogunk halni. Látóhatáron van már az olimpia, nincs olyan sok időnk elvégezni azt a munkát, amit kell. Az elmúlt időszakban mindenki válogatott játékos elődöntőket, döntőket játszott, olyan sűrűn rendezték egymás után a meccseket, hogy köztük nem lehetett kemény munkát végezni. Ezt most ezekben a hetekben kell elvégezni, utána jöhet a taktika és a felkészülés más része.

Van, aki sikerélménnyel, más viszont kudarc után csatlakozott a kerethez. Ilyenkor mennyi idő kell egy szintre hozni a játékosokat, vagy ahogy elindul a felkészülés, elfelejtik, hogy mi történt a klubcsapattal?

Ez mindig így volt, hiszen több klubcsapatból érkeztek a játékosok. Én azt érzem, akkor is, ha nyersz és akkor is, ha nem, ogy teljesen új fejezet kezdődik ilyenkor a sportoló életében. A Margitsziget olyan hangulatot ad, hogy teljesen ki lehet zárni, ha előtte nem alakultak jól a dolgok. Újra együtt van a válogatott, eddig ellenfelekként találkoztunk, most már csapattársak vagyunk. Mennek a sztorizgatások, elindult az összehangolódás.

Jó idő van, itt a nyár, olyan jó volt beugrani a medencébe.

Most már biztos, hogy lesz olimpia, és olyan közel, hogy mindenki arra fog összpontosítani, hogy a felkészülés és a meccsek alatt is kihozza magából a legjobbat.

A szigor miatt kevesebb inger éri majd a sportolókat Tokióban. Így jobban lehet koncentrálni a feladatokra, vagy hiányozni fog a falu megszokott hangulata?

Nem tudom, hogy a faluban mennyire lesz más az élet. Az eddigi olimpiáimon is szinte buborékban voltunk, a belépésnél átvizsgálnak, el voltunk zárva, persze eddig PCR-tesztet nem kellett csináltatni. Érdekes kérdés lesz, hogy bejöhetnek-e helyi szurkolók. Ha ott is lehetnek a nézők, és lengetik a magyar zászlót, az nem ugyanolyan lesz, mintha magyarok drukkolnának nekünk.

Év közben már megtapasztaltuk, hogy üres uszodában szörnyű játszani,

olyan, mint egy edzőmeccs, csak vannak kamerák. Nehezen élem meg, amikor csend van az uszodában. Ha éppen hozzáérek a labdához, és kimegy szögletre, a hangzavarban el lehet játszani, hogy nem történt semmi, a bíró nem hallja, megy tovább a játék. Nézők nélkül viszont meghallja, és újra az ellenfél támadhat. Sportolók vagyunk, a sport arra tanított meg minket, hogyan alkalmazkodjunk. Ez van, most ehhez a helyzethez kell alkalmazkodni, ilyen körülmények között kell nyernünk.