Infostart.hu
eur:
364.21
usd:
315.93
bux:
150381.6
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly
A győztes Medveczky Erika, Csipes Tamara, Kozák Danuta és Kárász Anna (b-j) a női kajaknégyesek 500 méteres döntője után a II. minszki Európa Játékokon a Zaszlavl regatta pályán 2019. június 27-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Érdekes fejlemény Kozák Danuta körül - íme a kajak-kenu Eb névsora

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége elfogadta a hétvégi gyorsasági és parakenu Európa-bajnokságra utazó csapat névsorát.

A magyar szövetség honlapjának közlése alapján az utazó keret összeállítása a hétvégén lebonyolított válogató eredményei alapján alakult ki, amit a szövetség versenysport bizottsága már vasárnap este megtárgyalt, míg előterjesztésüket az elnökség hétfő délelőtti ülésén egyhangúlag támogatta.

Hüttner Csaba felnőtt szövetségi kapitány elmondta: két olyan versenyszám van, amelyikben nem az a sportoló áll rajthoz, aki kivívta az Eb-indulás jogát.

"Az időrend nem teszi lehetővé, hogy Kozák Danuta Poznanban a női négyes tagja legyen, mert a K-1-es, és a K-4-es döntő között mindössze negyven perc van. Varga Ádám helyett pedig a válogatón második Kopasz Bálint indulhat el Lengyelországban K-1 1000 méteren, miután a KSI fiatal versenyzője ezen a hétvégén az ezer párosra koncentrál, amelyben Béke Kornéllal fog rajthoz állni" - nyilatkozta a szakember.

A Béke, Varga páros május közepén győzött az európai pótkvalifikációs versenyen, ezzel megszerezte Magyarországnak az utolsó hiányzó férfi kajakos olimpiai kvótát, valamint kivívta magának az Eb-részvétel lehetőségét.

A csapat több lépcsőben, kedden és szerdán utazik ki a lengyelországi Poznanba.

Az Eb-t csütörtöktől vasárnapig rendezik, a küzdelmeket élőben közvetíti majd az M4 Sport.

A magyar Eb-csapat

férfiak

K-1 200 m: Tótka Sándor

K-1 500 m: Kopasz Bálint

K-1 1000 m: Kopasz

K-1 5000 m: Noé Bálint

K-2 200 m: Balaska Márk, Csizmadia Kolos

K-2 500 m: Noé B., Kulifai Tamás

K-2 1000 m: Béke Kornél, Varga Ádám

K-4 500 m: Kuli István, Molnár Péter, Nádas Bence, Tótka

K-4 1000 m: Noé B., Gál Péter, Dombvári Bence, Kulifai

C-1 200 m: Korisánszky Dávid

C-1 500 m: Kiss Balázs

C-1 1000 m: Kiss B.

C-1 5000 m: Fodor Nicholas

C-2 200 m: Korisánszky, Takács Mihály

C-2 500 m: Hajdu Jonatán, Fekete Ádám

C-2 1000 m: Hajdu, Fekete

nők

K-1 200 m: Lucz Dóra

K-1 500 m: Kozák Danuta

K-1 1000 m: Gazsó Alida Dóra

K-1 5000 m: Bodonyi Dóra

K-2 200 m: Lucz Anna, Kiss Blanka

K-2 500 m: Kozák, Bodonyi

K-2 1000 m: Csipes Tamara, Medveczky Erika

K-4 500 m: Lucz D., Csipes, Kárász Anna, Bodonyi

C-1 200 m: Takács Kincső

C-1 500 m: Balla Virág

C-1 5000 m: Horányi Dóra

C-2 200 m: Balla, Takács

C-2 500 m: Balla, Takács

a parakenus csapat

férfiak

KL1 200 m: Kiss Péter Pál

KL1 200 m: Suba Róbert

VL2 200 m: Suba

VL2 200 m: Juhász Tamás

KL2 200 m: Rozbora András

KL3 200 m: Kiss Erik

KL3 200 m: Török Dávid

nők

KL1 200 m: Pulai Erika

KL2 200 m: Varga Katalin

KL3 200 m: Molnár Nikoletta

VL3 200 m: Molnárné Tóth Julianna

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×