Infostart.hu
eur:
364.2
usd:
316.2
bux:
150366
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Újabb olimpiai kvóták váltak biztossá

Három kerékpározó lehet ott Tokióban.

A hegyikerékpáros kvalifikáció lezárultával biztossá vált, hogy egy-egy magyar női és férfi bringás is részt vehet a szakág küzdelmein a tokiói nyári olimpián, az országúti férfi mezőnyversenyben megszerzett kvóta mellett.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) közleménye felidézte: az már korábban biztos volt, hogy az országúti férfi versenyen indulhat magyar kerékpáros, a várakozások alapján ő a Giro d'Italián korábban összetettben is vezető, Tour de l'Avenir-szakaszgyőztes World Tour-versenyző, Valter Attila lesz. Nem várt esetben Dina Márton vagy Fetter Erik helyettesítheti Valtert.

A hegyikerékpáros versenyzők közül a férfiaknál várhatóan a negyedik olimpiájára készülő Parti András vesz részt az ötkarikás játékokon, míg a nőknél 2012-es londoni olimpiát is megjárt Benkó Barbara, illetve Vas Kata Blanka között dől el az indulás joga. Utóbbi kérdésre éppen szombaton (ma) a Zadovban sorra kerülő viadalon kerül majd pont.

A paralimpián is érdekelt a magyar csapat, hiszen a már biztosan meglévő eddigi egy paralimpiai kvóta mellé még egy megszerzésére van esély, a két tokiói hely pedig várhatóan Bók László, Ocelka Róbert és Wermeser Zsombor között oszlik majd meg.

"A versenyzők, edzők, szakemberek óriási erőfeszítéseinek és a szövetség közös, kitartó munkájának hála a magyar kerékpársport kitekert a fényre. A következő elnökségi ciklus feladata az, hogy ez így is maradjon" - fogalmazott Princzinger Péter, az MKSZ elnöke a három olimpiai és a várható két paralimpiai kvóta megszerzése kapcsán.

Címlapról ajánljuk
Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Sors vagy csapda? Lakatos Júlia elemző az új államfő szerepfelfogásáról az Arénában

Még a Tisza Pártra is visszaüthet Baka András államfővé választásának módja, noha egyelőre a Fideszt érte utol a sorsa azután, hogy 15 éve eltávolította a jogtudóst a Legfelsőbb Bíróság éléről – fejtette ki az InfoRádió Aréna című műsorában Lakatos Júlia, a Méltányosság Politikaelemző Központ stratégiai igazgatója.

Magyar Péter Paksról: 160 méter szélességben emeli meg a két bárka a Duna fenekét, a honvédek rakják a követ

Megkezdődött a jogszabályi és fizikai munka is a Duna vízszintcsökkenése mentén, a folyó vízszintjét két bárka elsüllyesztésével és egy víz alatti kőgát (ugrató) építésével emelhetik meg, a teljes munka 3-4 hetet vesz igénybe.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×