INFORÁDIÓ
2021. július 27. kedd
Liliána, Olga

igaly diána

gyász

temetés

szabó tünde

mob

Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke hamvait tartalmazó urnát viszik a búcsúztatás után a törökbálinti temetőben 2021. május 11-én. Igaly Diana életének 57. évében, koronavírus-fertőzés következtében hunyt el április 8-án.

Végső búcsút vettek Igaly Dianától

Infostart / MTI

"Jól tudjuk, Igaly Diana már azelőtt igazi bajnok volt, mielőtt megnyerte az olimpiai aranyérmet" - mondta a szertartáson Szabó Tünde.

A törökbálinti temetőben utolsó útjára kísérték Igaly Diana olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövők Szövetsége (MSSz) alelnökének hamvait.

A szertartáson részt vett többek között Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, valamint Nagy György, az MSSz elnöke.

Az eseményen Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész Wass Albert "Itt leszek közel valahol" című művét szavalta el, Szabó Tünde pedig beszédében úgy fogalmazott, "leírhatatlan az a fájdalom, amelyet Igaly Diana halálhírének hallatán éreztünk."

Törökbálint, 2021. május 11.
Szemben balról jobbra ülnek: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár Igaly Diána olimpiai, világ- és Európa-bajnok koronglövő, a Magyar Sportlövő Szövetség alelnöke búcsúztatásán a törökbálinti temetőben 2021. május 11-én. Igaly Diana életének 57. évében, koronavírus-fertőzés következtében hunyt el április 8-án.
MTI/Soós Lajos
Szemben balról jobbra ülnek: Bodrogi Gyula, a Nemzet Színésze, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas színművész, Schmitt Pál korábbi köztársasági elnök, a MOB tiszteletbeli elnöke, Kamuti Jenő, a Nemzet Sportolója, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnöke, Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár MTI/Soós Lajos

"Ő az egyike azon nagy sportolóknak, aki olyan értékrend mentén élte az életét, amely mindenki számára példaként szolgálhat" - jelentette ki az államtitkár. Hozzátette, a kiváló koronglövő életében "soha semmi nem írhatta felül a sport iránt tanúsított mérhetetlen alázatot, amelyre nagyszerű édesapja nevelte." Szabó Tünde kiemelte, Igaly volt az igazi sportember, akit "a Teremtő átlagon felüli tehetséggel áldott meg", mégis tisztában volt azzal, hogy ezt kiaknázni és a legjobbá válni kizárólag sok, kitartó munkával lehetséges.

"Jól tudjuk, Igaly Diana már azelőtt igazi bajnok volt, mielőtt megnyerte az olimpiai aranyérmet. Az athéni babérkoszorú csupán visszaigazolta mindazt, ami őt a legnagyobbak közé emelte.

Ő minden mozdulatával, tettével és szavával azt üzente, sose add fel a reményt, csak tudd, mit miért teszel"

- mondta az államtitkár.

Kulcsár Krisztián beszédében hangsúlyozta, Igaly halálhíre nemcsak azért volt lesújtó mindenki számára, mert ő egy olimpiai bajnok, edző és sportvezető volt, hanem azért is, mert egy életerős, vidám, rendkívüli módon szerethető, nem mindennapi ember is egyben.

"Olyan rendkívül hosszú sportkarrier volt az övé, ami végletekig kitartó, elszánt személyiségre vall, sportágában pedig máig ő az egyetlen magyar, aki nőként olimpiai bajnok tudott lenni" - mondta a MOB elnöke, aki felidézte Igaly pályafutásának legfontosabb pillanatait, kezdve az 1983-as junior Európa-bajnoki címmel. Kulcsár kiemelte, hogy a kiváló koronglövő világversenyeken összesen 32 alkalommal állhatott dobogóra, 1992 és 2012 között pedig hat olimpiára készült, ezek közül négyen részt is vett.

Nagy György megemlékezett arról, hogy Igaly Diana az édesapja 1997-es halála után még azon is elgondolkodott, hogy befejezi a sportolói pályafutását, "szerencsére azonban folytatta" és 1998-ban megnyerte élete első felnőtt világbajnoki címét. Az MSSz elnöke úgy fogalmazott, a 2004-es athéni olimpia koronglövő döntőjének utolsó négy lövése felejthetetlen emlék a számára.

"A négy korongból csak egyet kellett eltalálnia ahhoz, hogy biztosan olimpiai bajnok legyen, és mivel már az első lövése telitalálat volt, tudta, hogy győzött, ő mégis tökéleteset szeretett volna lőni a döntőben, hogy megmutassa, képes rá" - mondta Nagy György.

Igaly Diana életének 57. évében, koronavírus-fertőzés következtében hunyt el április 8-án. A magyar sportlövészet egyik legnagyobb alakja a 2004-es ötkarikás aranyérem mellett, világbajnokságon 1998-ban és 2002-ben, Európa-bajnokságon pedig 1989-ben diadalmaskodott egyéniben. A szakág ötkarikás debütálásán, a 2000-es sydneyi játékokon bronzérmet szerzett. Ötször választották meg az év sportlövőjének, 2019-ben pedig az MSSz életműdíjjal jutalmazta. A 2012-es évben kapott helyet a magyar szövetség új vezetésében, és - amellett, hogy edzőként is tevékenykedett - egészen haláláig az MSSz alelnökeként dolgozott.

Igaly Diánát saját halottjának tekinti az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a MOB, az MSSz és Törökbálint város önkormányzata.

Nyitókép: MTI/Soós Lajos
A címlapról ajánljuk

×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018