Infostart.hu
eur:
364.27
usd:
324.83
bux:
144484.17
2026. november 5. csütörtök Imre
A Juventus játékosai ünnepelnek a trófeával, miután 2-0-ra győztek a Napoli ellen az olasz labdarúgó Szuperkupáért játszott mérkőzésen Reggio Emiliában 2021. január 20-án.
Nyitókép: MTI/EPA/ANSA/Elisabetta Baracchi

Andrea Agnelli meggondolta magát: nyilvánvalóan nem indul el az Európai Szuperliga

A Juventus labdarúgóklub elnöke pár órával korábban még azt mondta, megvalósítható az elitbajnokság.

Andrea Agnelli, a Juventus labdarúgóklub elnöke szerint a hat angol egyesület visszalépése nyomán nyilvánvalóvá vált, hogy a tervezett Európai Szuperliga (ESL) nem indulhat el.

Az ESL alelnökének kinevezett szakember a Reuters hírügynökségnek nyilatkozta ezt azután, hogy kedden a La Repubblica című olasz napilapnak még arról beszélt, az angol klubok távozása ellenére megvalósítható a Szuperliga.

Agnelli most hangsúlyozta,

meggyőződése, hogy az európai labdarúgásnak változásra van szüksége, és egyáltalán nem bánja, hogy megpróbálkoztak a kiszakadással.

"Biztos vagyok benne, hogy csodálatos ez a terv, mert a világ legjobb versenysorozatát alkotná meg. Ugyanakkor kétségkívül be kell vallanom, nem hiszem, hogy ez a projekt változatlanul fut és kidolgozás alatt áll" – jelentette ki Agnelli.

A 12 csapatos Európai Szuperliga létrehozását vasárnapról hétfőre virradóra jelentették be, az alapítók között angol, olasz és spanyol klubok is voltak, ugyanakkor a tervet magas rangú politikai, valamint sportszakmai körökben, a nemzetközi (FIFA) és az európai szövetség (UEFA) részéről is széleskörű ellenérzés fogadta. A szurkolói csoportok szintén kritikákat fogalmaztak meg a tervezett ESL-lel szemben.

Elsőként kedden este a Manchester City jelentette be hivatalosan, hogy visszalép az ESL-szerepléstől, majd szerda hajnalban a Chelsea, aztán az Arsenal, a Liverpool, a Manchester United és a Tottenham Hotspur is kihátrált a kezdeményezésből.

Ezután az ESL szerda hajnalban közleményben jelentette be, hogy "átalakítja a terveket", ugyanakkor jelezte, határozottan kiáll azon célja mellett, hogy egy új európai versenysorozatot hozzon létre, mert "a jelenlegi rendszer nem működik."

A Szuperligában a hat angol csapat vett volna részt a spanyol Atlético Madrid, az FC Barcelona - sajtóhírek szerint ez a két klub is kilép - és a Real Madrid, valamint az olasz AC Milan, az Internazionale és a Juventus mellett. A tervek szerint az új versenysorozatnak 15 állandó tagja lett volna. Az ESL elnökének Florentino Perezt, a Real Madrid elsőszámú vezetőjét választották meg.

Címlapról ajánljuk
„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után
0-2 a San Siróban!

„Klubtörténelmi mérkőzés volt” – értékelések a milánói Ferencváros-diadal után

A gólok és gólpasszok szolgáltatóit is megszólaltatta a mérkőzést közvetítő televízió, mind úgy vélekedtek, hogy összességében megérdemelt sikert aratott az Európa-liga őszi szakaszában a Ferencváros az AC Milan legendás stadionjában, a San Siróban. Kiderült, a Milan videóelemzői sem voltak képesek lekövetni, mi zajlik a meccsen, nem tudták segíteni a kispadot abban, hogyan tudna a sokszoros sztárgárda fordítani.

Ügynökakták – Videót tett közzé Lezsák Sándor

Az MDF alapítójának hírbe hozatala miatt a levéltár és a miniszterelnök is bocsánatot kért korábban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.06. péntek, 18:00
Balogh László
az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője
Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Vérengzés volt az amerikai tőzsdéken

Komoly eladási hullám söpört végig csütörtökön a világ technológiai részvénypiacain. Az ázsiai tőzsdék után az Egyesült Államokban is meredek esés bontakozott ki, a Nasdaq több mint 5 százalékot zuhant, a félelemindex pedig több mint 50 százalékot ugrott. Eközben Európában jóval visszafogottabbak a mozgások. A befektetőket elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó beruházások megtérülése és a chipgyártók kilátásai aggasztják, a hangulatot pedig a Fed felől érkező szigorúbb kamatpolitikai üzenetek is rontják. Eközben az arany és az olaj ára is emelkedik, utóbbié ismét visszatért 100 dollár fölé.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×