Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 15. szombat Mária
Szabó Tünde, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) sportért felelős államtitkára beszédet mond a kézilabda munkacsarnok alapkövének letételén Lentiben 2020. június 24-én.
Nyitókép: MTI/Varga György

Pénzt kapnak a vidéki sportklubok

A kormány több mint 2,1 milliárd forint rendkívüli támogatást biztosít 45 kiemelt vidéki sportegyesületnek a koronavírus-járvány negatív gazdasági hatásainak kompenzálására - jelentette be Szabó Tünde sportért felelős államtitkár.

Hozzátette: a támogatási program az ország mind a 19 megyéjét érinti, van olyan egyesület, amelyben csak egy, de olyan is, amelyben 18 szakosztály működik.

Szabó Tünde emlékeztetett, hogy a 2020-as esztendő nem várt nehézségeket gördített mindenki elé, és nem volt az másként a sportban sem.

"A magyar kormány a sportot nemzetstratégiai ágazatként kiemelten kezeli és egyértelműen segítő kezet nyújt ebben a nehéz időszakban is" - fogalmazott.

Kifejtette: az Emberi Erőforrások Minisztériuma a Sportegyesületek Országos Szövetségével együttműködve országos szinten mérte fel a sportszervezeteket annak érdekében, hogy melyek azok, ahol a leginkább szükséges a magas szintű szakmai munka támogatása, az olimpiai és paralimpiai felkészülés céljából. Kiemelte:

a 45 vidéki sportszervezet közül több is tokiói olimpián éremesélyes, kvótás, vagy kvótára jó eséllyel pályázó sportolót foglalkoztat.

Ezen túlmenően a támogatásra jelölt sportszervezeti kör több ezer szabadidősportolót, versenyengedéllyel rendelkező sportolót, köztük nagy számú utánpótlás korú sportolót is érint.

Az államtitkár szerint a kormány elkötelezett, hogy mindenki számára elérhetővé tegye a mozgás, a sportolás lehetőségét, rendszeres testmozgásra ösztönözze a lakosságot, és minden eszközzel törekszik arra, hogy biztosítsa az egészséges életmódhoz szükséges feltételeket.

"A sportágazat újraindítása, valamint a magas színvonalú szakmai munka fenntartása érdekében szükséges az egyes sporttámogatási rendszerek megerősítése, valamint a tehetségek kiválasztását és gondozását segítő versenysport-területek fejlesztését segítő intézkedések támogatása" - hangsúlyozta Szabó Tünde.

Jelezte, a célzott támogatások hatékonyan tudják mérsékelni a vírus negatív hatásait, segítik a szakemberek és a sportolók megtartását, a járvány okozta többletkiadások csökkentését, és a védekezéssel összefüggő, előre nem tervezett beszerzések megvalósítását.

Deutsch Tamás, a Sportegyesületek Országos Szövetsége elnöke elmondta, hogy a SOSZ mérte fel az igényeket és fogja folyósítani a támogatásokat február végéig. Tájékoztatása szerint ezzel folytatódik a vidéki nagy egyesületek két éve elindult támogatási programja, egyben hozzájárulnak az olimpiai és paralimpiai felkészülés megnövekedett költségeihez.

Elmondta, hogy a járvány hatására

több tízezer családnak okozott gondot sportoló gyermekeik tagdíjának befizetése és az bevételkiesést okozott a sportegyesületeknek.

A korlátozások miatt jónéhány egyesület nem tud edzéseket tartani a hagyományos helyszíneken, ez is jelentős pluszköltségeket okozott.

Kiemelte: az egyesületek a 2020. március 11. és 2021. június 30. közötti kiadásaikra használhatják fel a rendkívüli támogatást. Ezt fordíthatják például eszközbeszerzésre, munkabérre, sportegészségügyi kiadásokra, versenyeztetésre, edzőtáborokra, valamint létesítménybérlésre, vagyis mindenre, ami a szakmai munkát segíti.

"A vírus miatt volt egy hullámvölgy, de ebből megerősödve fog kijönni a magyar sport" - jelentette ki a SOSZ elnöke.

Címlapról ajánljuk
Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Sinkó Eszter: a születéskor várható élettartamban rosszul áll Magyarország

Az Európai Unió országaiban átlagosan a GDP 7 százalékát fordítják egészségügyre, a magyar szám 4,7, ezért is örvendetes, hogy évről évre 500 milliárd forinttal többet fordítana egészségügyre a Tisza-kormány – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorban Sinkó Eszter egészségügyi közgazdász, a Semmelweis Egyetem Egészségügyi Menedzserképző Központ programigazgatója.

Már az osztrákok is menekülnek a tűz elől

Tűz ütött ki pénteken egy kelet-ausztriai erdőségben, a közeli településről mintegy százötven embert kimenekítettek, mintegy 100 méternyire a lángoktól - jelentette az ORF.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Tisza-kormány: sorra jelentik be a személycseréket fontos pozíciókban, új támogatási programok indulnak

Személycseréket hajtott végre a Tisza-kormány fontos turisztikai, postai honvédelmi és közmédiához kötődő posztokon, többnyire az előző rendszerhez köthető személyeket távolítottak el befolyásos pozíciókból. Vitézy Dávid új lakhatási programot jelentett be, főleg a fiatal diákok támogatását célozva. Pakson közben folyik a válságkezelés, a mai nap találkozott volna Magyar Péter az ellenzéki pártok vezetőivel, de visszautasították a meghívást. Cikkünk folyamatosan frissül a Tisza-kormány döntéseivel szombaton.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×