Az országúti kerékpáros körverseny szerdai zárószakaszának utolsó kilométerén kiváló versenyzéssel lerázta riválisait. Eisenkrammer Károly szerint a viadal története olyan volt, mintha Hollywoodban írták volna.
A királyetapon három gyorsasági részhajrá és - a kékestetői hegyi befutóval együtt - három hegyi hajrá várt a 109 fős mezőnyre, amely 13 fokban, borús időben vágott neki Miskolcról a 188 kilométeres, 3259 méter szintkülönbséget tartalmazó távnak.
A sárga trikós ausztrál Kaden Groves mögött a magyar válogatott Szatmáry András 7 másodperces hátránnyal állt a szakasz előtt, míg Dina Márton (Kometa-Xstra), Valter Attila (CCC) és Kusztor Péter (Novo Nordisk) lemaradása egyaránt 12 másodperc volt.
A sérülésből lábadozó Fetter Erik 10-15 versenyző vetélkedését jósolta, közéjük sorolva a tavaly második Dina Mártont és a legutóbb harmadik Valter Attilát, akik ugyancsak 10-12 esélyest soroltak fel előzesen az etap és a verseny megnyerésére.
Sok néző beöltözve, jelmezben vagy zászlóval várta a mezőny elhaladását, kivonult a bükkszentkereszti tűzoltóság, míg Felsőtárkányban egy kézzel írt molinón az építőiparba invitálták a kerékpárosokat.
Már a rajt után, a Hollóstetőig vezető emelkedőn voltak szökési kísérletek, utána ketten tekertek el a mezőnytől, míg Mátraházánál az emelkedőn egy bringás haladt az élen, akihez a lejtmenetben hárman zárkóztak fel. Az élcsoport a záró emelkedő megkezdésekor 40 másodperc fórral rendelkezett, 12 kilométerrel a cél előtt fogta be őket a mezőny a sárga trikós vezetésével. Ezt követően a komoly tempót diktáló Jumbo-Visma állt az élre, az út szélén összegyűlt tömeg pedig lelkesen üdvözölte a felfelé tekerő kerékpárosokat.
A 8,7 százalékos átlagmeredekségű utolsó három kilométer alatt 248 méter szintkülönbséget dolgoztak le, előzetesen Valter úgy kalkulált, hogy várhatóan ezen a részen dől el a viadal.
Mátraházán a CCC szakította szét a sort, sorra jöttek a támadási kísérletek, Damien Howson eltekert a többiektől, a 9 fős üldözősorban pdig ott jött Valter. A hegyet tökéletesen ismerő 22 éves magyar sportoló 800 méternél meglódult, befogta az erejével elkészült ausztrált, és magabiztos előnnyel megnyerte a szakaszt és az összetettet is.
Lengyel Tamás 2005-ös sikere után nyerte ismét magyar bringás a Tour de Hongrie-t.
Az összetett második helyét a tavaly junior világbajnok amerikai Quinn Simmons szerezte meg, harmadikként az ausztrál Damien Howson zárt.
A sprinterek pontversenyében Valter csapattársa, a három szakaszt nyert olasz Jakub Mareczko zárt az élen, ezzel kiérdemelte a zöld trikót.
Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
Az ex-kommunista, egykori „kivándorló állam”, Lengyelország életszínvonala kezdi megelőzni Nagy-Britanniáért. A brit sajtó egyre több cikket ír a témában, egy friss írás szerint sok brit szívesen költözne át és vállalna munkát az országban.
Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.