eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta
Peking, 2018. október 5.Fucsovics Márton az olasz Fabio Fognini elleni mérkőzésen a pekingi keménypályás tenisztorna férfi versenyének negyeddöntőjében 2018. október 5-én. Fognini 6:4, 6:4 arányban győzött. (MTI/EPA/Vu Hong)
Nyitókép: MTI/EPA/Vu Hong

Fucsovics Márton továbbjutott New Yorkban

Az eredetileg Cincinnatibe tervezett keménypályás tenisztorna első fordulójában a világranglistán 84. magyar játékos a rangsorban 109. helyen álló, szlovákiai Gombos Norberttel találkozott.

A viadal honlapja szerint Fucsovics jól kezdett, riválisa első adogatásánál rögtön brékelni tudott, s mivel ő maga remekül szervált, előnyét magabiztosan megőrizve 44 perc alatt előnybe került. A második szett hasonló forgatókönyv szerint kezdődött: a magyar teniszező az első adandó alkalommal elnyerte riválisa adogatójátékát, Gombos azonban újítani tudott és egyből visszabrékelt.

Fucsovics 2:2-nél második bréklabdáját kihasználva megint előnybe került, ezt pedig már nem engedte ki a kezéből és harmadik mérkőzéslabdáját értékesítve 1 óra 39 perc alatt továbbjutott.

Ez volt a két játékos negyedik egymás elleni összecsapása, Fucsovics harmadszor nyert. A selejtezőből főtáblára jutott nyíregyházi teniszező a második fordulóban, a 32 között a bolgár Grigor Dimitrovval (19.) vagy a francia Ugo Humbert-rel (42.) találkozik.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×