Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
Kondás Elemér
Nyitókép: dvsc.hu

Ma minden eldől az OTP Bank Ligában

Ma délután zárul az OTP Bank Liga, a labdarúgó NB I 2019–2020-as idénye. A legfontosabb két, még nyitott kérdés: melyik csapat lesz a harmadik és melyik csapat esik ki a Kaposvári Rákóczi mellett.

A harmadik helyre még két csapat esélyes, a Puskás Akadémia és a Mezőkövesd. A felcsúti sárga-kékek egy ponttal jobban állnak, de a Mezőkövesd több győzelmet szerzett, tehát, ha azonos pontszámmal zárnának, megelőzi riválisát. Kétségtelenül nehezebb a sorsolása, mint a Puskás Akadémiáé, de tény: ha az utolsó fordulóban több pontot szerez, mint a Puskás Akadémia, harmadik lesz. Bármelyik is végez a képzeletbeli dobogón, története során először léphet ki a nemzetközi porondra, a harmadik hely jutalma ugyanis az Európa-liga-selejtezőben való indulás.

Bonyolultabb a kiesés kérdése. Matematikailag még négy csapat fenyegetett, az Újpest, a Paks, a Kisvárda és a Debreceni VSC. Az Újpest helyzete a legkedvezőbb, csak akkor búcsúzik, ha három góllal kikap a már kiesett Kaposvártól és pontot szerez a Kisvárda Diósgyőrben, illetve nyer a DVSC otthon. (Ráadásul akár még a háromgólosnál nagyobb vereség is beleférhet, ha a DVSC nem egy góllal nyer a Nagyerdőben.)

A Paks akkor esik ki, ha kikap Debrecenben és a Kisvárda nem szenved vereséget Diósgyőrben, illetve, ha az Újpest nem szenved súlyos vereséget a Megyeri úton.

A Kisvárda egy döntetlennel is már bennmarad, ha kikap, akkor sorsa attól függ, nyer-e a DVSC a Paks ellen.

A hétszeres bajnok Debreceni VSC győzelmi kényszerben van. Helyzete a legegyszerűbb és egyben a legnehezebb. Csak akkor marad az élvonalban, ha győz a Paks ellen. Akkor viszont biztosan meghosszabbítja élvonalbeli tagságát. (Elméletileg még egy döntetlen is megmentheti, de ebben az esetben a Kisvárdának hat góllal kellene kikapnia Diósgyőrben.)

A program:

ZTE FC–MOL Fehérvár FC 15.15

Diósgyőri VTK–Kisvárda Master Good 17.30

Újpest FC–Kaposvári Rákóczi 17.30

Debreceni VSC–Paksi FC 17.30

Ferencváros–Mezőkövesd Zsóry FC 20.00

Puskás Akadémia–Budapest Honvéd 20.00

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×