Infostart.hu
eur:
365.08
usd:
324.5
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly
A Tour de Hongrie országúti kerékpáros körverseny mezőnye Szendrő és Szalonna között 2018. augusztus 19-én.
Nyitókép: Czeglédi Zsolt

Nézőcsúcsot vár a Tour de Hongrie

Minden eddiginél többen nézhetik majd élőben a Tour de Hongrie kerékpáros körversenyt, amelyre ezúttal 8 World Tour-csapat érkezik majd, és lesz köztük, aki meglepetéssel.

Minden évben egyre erősebb mezőny indul a Tour de Hongrie kerékpáros versenyen, így színvonalában egyre jobban megközelíti a világ nagy körversenyeit - mondta a sportért felelős államtitkár. Szabó Tünde úgy fogalmazott: a verseny ismertsége a régiónkat is kinövi.

Révész Máriusz aktív Magyarországért felelős kormánybiztos elmondta, hogy korábban egyetlen World Tour-csapat sem indult el Magyarországon kerékpárversenyen, ám megtörtént a lehetetlen: az idei esztendőben világsztárok érkeznek a magyarországi versenyre.

"Most még mindig hihetetlen, de a szervezők elmondása szerint 8 World Tour-csapat lesz itt ebben az évben, és az egyik szervező szerint

lesz olyan csapat, amely erősebb sorral fog érkezni a Tour de Hongrie-ra, mint amivel a Giro-n fog indulni"

- mondta Révész Máriusz.

A főszervező az InfoRádiónak elmondta, hogy az erős mezőny miatt minden eddiginél többen nézik majd a versenyt. Eisenkrammer Károly szerint emiatt

nemcsak magyar szurkolókra, hanem nagyon sok külföldire is számítanak, és arra, hogy rengetegen lesznek az út mellett.

Május 13. és 17. között a versenyzők több mint 800 kilométert tesznek meg. Az élő közvetítéssel és az összefoglalókkal több mint száz országba biztosan eljut a Tour de Hongrie.

A 2020-as Tour de Hongrie programja:

1. szakasz, május 13., szerda: Debrecen-Hajdúszoboszló, 174 km
2. szakasz, május 14., csütörtök: Karcag-Nyíregyháza, 182 km
3. szakasz, május 15., péntek: Sárospatak-Kazincbarcika, 171 km
4. szakasz, május 16., szombat: Miskolc-Gyöngyös-Kékestető, 178 km
5. szakasz, május 17., vasárnap: Esztergom-Esztergom, 156

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerikai választás 2026: elképesztően tarolnak a demokraták, történelmi bukás vár Trump pártjára

Amerika választ: az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek az Egyesült Államok választópolgárai, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható volt a demokrata többség, és az előrejelzések szerint így is lett. A kérdés már csak az, hogy mekkorára fog nyúlni a demokraták mandátumfölénye. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, a demokraták a felsőházi többséget is megkaparinthatják. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be, azóta pedig megállás nélkül érkeznek az első eredmények. Egyelőre úgy tűnik, egyáltalán nem hazudtak a felmérések, amikor valóságos kék hullámot jeleztek előre, több republikánus fellegvár is demokrata kézre került. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×