Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szettelőnyről kapott ki Fucsovics Márton

Fucsovics Márton 4:6, 7:6 (7-1), 6:1 arányban kikapott így kiesett az első fordulóban a rotterdami, 2,1 millió euró (693 millió forint) összdíjazású férfi keménypályás tenisztornán.

A világranglista 66. helyezettje - aki a selejtezőből került a főtáblára - hétfőn a 12. helyen álló Roberto Bautista Aguttal találkozott. A két játékos csaknem egy éve már majdnem összecsapott Szófiában, de akkor a spanyol betegség miatt visszalépett a negyeddöntőtől.

A hétfői meccs bizonytalan szervajátékokkal indult, az első hat gémben négy bréket láthatott az Ahoy Arena közönsége. Ezután már csak a 31 éves ellenfél vesztette el az adogatását 4:4-nél, majd az MTK teniszezője kiszerválta a 45 perces szettet.

A folytatásban egyik félnek sem volt esélye fogadóként, a stabil alapvonaljátékáról ismert Bautista Agut és a holland kikötővárosban tavaly negyeddöntős magyar is remekül szervált. A 28 éves Fucsovics aztán ásszal hárított egy szettlabdát 5:6-nál, ám a játszmát lezáró rövidítésben csak egy pontot tudott nyerni.

Az utolsó felvonásban a nyíregyházi játékos rögtön elvesztette az adogatását, aztán a tavaly még top 10-es rivális 3:1-nél ismét brékelt, s innen már nem engedte ki a kezéből a mérkőzést, amely 2 óra 18 percig tartott.

Címlapról ajánljuk
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól

A Benes-dekrétumok szlovák megerősítéséről és alkalmazásáról tartott kerekasztal-beszélgetést a Nemzeti Emlékezet Bizottsága, ennek alkalmával kereste meg az InfoRádió Tárnok Balázst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézet kutatásért felelős igazgatóját, aki az mondta, a II. világháború utáni években nem álltak le a konfiskálások, a szlovák államnak óriási biznisz mind a mai napig.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×