A Fortuna Düsseldorf 2-1-re legyőzte a vendég Union Berlint a német labdarúgó-bajnokság idei utolsó, 17. fordulójának vasárnapi első mérkőzésén.
A hazaiak második, győzelmet érő találata a 90. percben esett: Erik Thommy távoli átlövése a kapufáról pattant a vendégek kapujába.
A kiesés elől menekülő Düsseldorfnak ezzel megszakadt a hat forduló óta tartó nyeretlenségi sorozata, amely során két döntetlen mellett négyszer kikapott.
KezdőlapSportMegszakította rossz sorozatát a Düsseldorf
Az elmúlt napokban Grönland neve hirtelen a nagyhatalmi politika fókuszpontjába került. Washington egyre nyíltabban beszél szükségszerűségről, Koppenhága és Nuuk pedig szokatlan keménységgel mond nemet. A történelem pedig arra tanít minket, hogy motivált eladó nélkül ritkán van üzlet.
Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.
Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.
Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés