Max Verstappen nyerte a Forma-1-es Brazil Nagydíj szombati időmérő edzését, így a vasárnapi futamon ő rajtolhat majd az élről.
A Red Bull holland pilótája pályafutása során másodszor indulhat az első rajtkockából.
A második helyről Sebastian Vettel, a Ferrari négyszeres világbajnok versenyzője vághat neki a vasárnap 18.10-kor rajtoló futamnak, míg az időmérőn az immáron hatszoros vb-győztes Lewis Hamilton (Mercedes) lett a harmadik.
Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.
A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
Ázsiában remek volt a hangulat a tőzsdéken, Európában iránykeresés zajlott, a magyar tőzsde viszont felülteljesített; az OTP és a Mol is nagyot emelkedett, előbbi új történelmi csúcsra került, utóbbi pedig fontos ellenállást tört át. Eközben egyre feljebb kerülnek ma az olajárak, mivel a befektetők az iráni válság és a lehetséges kínálati zavarok kockázatát árazzák. A tengerentúlon eséssel zárták a keddi kereskedést a meghatározó részvényindexek.
Pedagógus bértábla 2026: mutatjuk, mennyi a pedagógus béremelés 2026-ban, hogyan alakul a tanári fizetés 2026 évében? Mit kell tudni a tanárbérek, pedagógus bérpótlékok kapcsán?