Infostart.hu
eur:
364.98
usd:
324.16
bux:
146075.44
2026. november 4. szerda Károly

Belehúzott a Fehérvár, kettőt is igazolt

Zsóri Dániel és a szerb Danilo Pantic a MOL Fehérvár FC labdarúgócsapatában folytatja pályafutását.

Az OTP Bank Ligában öt fordulót követően százszázalékos, így listavezető székesfehérvári együttes vasárnap honlapján közölte, hogy a Debrecentől megszerezték a 18 éves Zsóri játékjogát.

A nagyváradi születésű támadó február 16-án, a Ferencváros elleni hazai bajnoki találkozón a 81. percben csereként állt be élete első NB I-es mérkőzésére, majd a 93. percben, 15 méterről ballal a kapu jobb alsó sarkába ollózott, megszerezve csapatának a győzelmet. A találat szerepel a Puskás-díj idei tíz jelöltje között, Zsóri első magyar labdarúgóként került fel a listára.

A fehérváriak másik új szerzeménye, a 22 éves Pantic a Chelsea-től érkezett, és a londoniakkal kötött megállapodás értelmében a 2019-20-as szezonban kölcsönjátékosként szerepel a magyar együttesben.

A középpályást négy éve szerződtette az angol klub, amely eddig folyamatosan kölcsönadta őt. Pantic előbb Hollandiában játszott a Vitesse, majd az Excelsior csapatában, a legutóbbi két idényben pedig nevelőegyesületében, a belgrádi Partizanban szerepelt.

Címlapról ajánljuk

Rögtön bocsánatkéréssel kezdte az új legfőbb ügyész

Megkövette a társadalmat az ügyészi szervezet nevében az elmúlt időszak egyes döntései miatt az új legfőbb ügyész, Fejes Péter. Az őt jelölő Baka András köztársasági elnök is nyilatkozott Fejes Péter megválasztása után.
inforadio
ARÉNA
2026.11.04. szerda, 18:00
Magyarics Tamás
külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora
Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Amerikai választás 2026: zárnak a szavazóhelyiségek, mutatjuk az első eredményeket – Kíméletlen vereség vár Trump pártjára?

Eljött az amerikai félidős választások napja. Az amerikai választók ma az összes, 435 képviselőházi hely sorsáról döntenek, miközben a szenátori mandátumok mintegy harmada szerepel a szavazólapokon. A Kongresszus alsóházában szinte borítékolható a demokrata többség, a kérdés csak az, hogy mekkorára fog nyúlni. Bár pár hónapja még nem tűnt reálisnak, hogy a demokraták a felsőházi többséget is elhódítsák a republikánusoktól, immár ők a favoritok a szenátusban is. A voksolás lassan a végéhez közelít, az első szavazóhelyiségek magyar idő szerint éjfélkor zártak be Kentuckyban és Indianában. Cikkünk folyamatosan frissül, magyar idő szerint szerda hajnalban pedig élőben közvetítjük, ahogy érkeznek az eredmények az Egyesült Államokból.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×