Infostart.hu
eur:
363.09
usd:
312.32
bux:
148969.39
2026. szeptember 8. kedd Adrienn, Mária

Elődöntőben a Honvéd és a Vidi, tizenegyesekkel esett ki a Puskás Akadémia

A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd kettős győzelemmel jutott a négy közé a labdarúgó Magyar Kupában, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján is legyőzte a vendég Ferencvárost, illetve Budaörsöt. A Soroksár küzdelmesen nyert a Puskás Akadémia ellen.

A Ferencváros a mérkőzés elején emberhátrányba került - Dibusz a tizenhatoson kívül a levegőben ütközött a labdát felette fejjel megtoló Marko Scepoviccsal -, így a hazai vereség után még nehezebbé vált a fővárosiak dolga. A végig parázs hangulatú összecsapáson a vendégek tíz emberrel csak mezőnyben tudtak egyenrangú partnerei lenni a kapu előtt több veszélyt jelentő fehérváriaknak, akik az 58. percben Nikolov góljával összesítésben már kettőre növelték az előnyüket. A hajrában kettős emberhátrányban játszottak a vendégek - Lanzafame saját csapattársával, Haratinnal ütközött, utóbbi nem tudta folytatni a játékot -, Milanov pedig a 82. percben egy kontra végén beállította a végeredményt.

A másik kora esti találkozón a Budapest Honvéd nem sok esélyt adott a másodosztályú Budaörsnek, és a háromgólos N'Gog vezérletével magabiztosan nyerte meg a visszavágót is.

Tizenegyesek döntöttek

Délután a másodosztályú Soroksár jutott az elődöntőbe, miután a negyeddöntő szerdai visszavágóján tizenegyespárbajt követően bizonyult jobbnak a Puskás Akadémiánál. A soroksári visszavágó első félidejében a vendégek szereztek vezetést, a házigazdák a 82. percben egyenlítettek. Az 1-1-es eredmény hosszabbítást jelentett, amelyben nem született gól, így a továbbjutásról a tizenegyespárbaj döntött, amelyet a Soroksár a hetedik párost követően 5-4-re nyert meg.

Magyar Kupa, negyeddöntő, visszavágó

MOL Vidi FC-Ferencváros 2-0 (0-0)

  • gólszerző: Nikolov (58.), Milanov (82.)
  • kiállítva: Dibusz (8., FTC)

Továbbjutott: a MOL Vidi FC, kettős győzelemmel, 4-1-es összesítéssel.

Budapest Honvéd-Budaörsi SC (NB II) 4-2 (3-0)

  • gólszerzők: N'Gog (3., 43., 50.), Holender (28.), illetve Sajbán (66.), Fejős (87.)

Tj.: a Honvéd, kettős győzelemmel, 6-3-as összesítéssel.

Soroksár SC (NB II)-Puskás Akadémia 1-1 (0-1, 1-1, 1-1), tizenegyesekkel: 5-4

  • gólszerzők: Lőrinczy (82.), illetve Arabuli (31.)

Tj.: a Soroksár, 2-2-es összesítés után tizenegyesekkel.

kedden játszották: Mezőkövesd Zsóry FC-Debreceni VSC 1-2 (1-0)

Tj.: a Debrecen, kettős győzelemmel, 3-1-es összesítéssel.

Sorsolás

A MOL Vidi a Debrecennel, a Budapest Honvéd pedig a másodosztályú Soroksárral találkozik a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőjében, dőlt el a székesfehérvári sorsoláson.

Az elődöntő első mérkőzéseit április 16-án és 17-én, a visszavágókat egy héttel később játsszák. Az MK-döntőt május 25-én a Groupama Arénában rendezik.

Az elődöntő párosítása:

  • Budapest Honvéd-Soroksár SC (NB II)
  • MOL Vidi FC-Debreceni VSC
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Aleksandar Vucic elnök politikai túléléséről szól a szerb parlament feloszlatása

Szakértő: Aleksandar Vucic elnök politikai túléléséről szól a szerb parlament feloszlatása

A szerb kormány hétfőn azt javasolta Aleksandar Vucic köztársasági elnöknek, hogy oszlassa fel a parlamentet és írjon ki előre hozott parlamenti választást. A döntés hátteréről és lehetséges következményeiről Németh Ferenc Balkán-szakértő elmondta: várhatóan október 25-én lesznek az egyáltalán nem lefutott választások, fej-fej mellett van a kormányzó erők és az ellenzékiek listája, és Vucic elnök azért taktikázik, hogy valahogy megtartsa a hatalmat és fenntartsa a kooperatív politikus képét.
inforadio
ARÉNA
2026.09.09. szerda, 18:00
Hankó Zoltán
a Magyar Gyógyszerészi Kamara elnöke
Tisza-kormány: sorra indulnak az eljárások az előző kormány tagjai ellen, zajlik a költségvetési terv parlamenti vitája

Tisza-kormány: sorra indulnak az eljárások az előző kormány tagjai ellen, zajlik a költségvetési terv parlamenti vitája

Mozgalmasan telik a kedd a hazai politikai életben: Magyar Péter miniszterelnök a parlamentben bejelentette a Szent István vidékfejlesztési program elindítását, és közölte, hogy a kormány a megyei közgyűlések megszüntetésére, valamint a rendszer teljes átalakítására készül. A kormányfő elmondása szerint az így felszabaduló több tízmilliárd forintot pedig vidékfejlesztésre fordítanák. Az Országgyűlés a délutáni órákban az új 2026-os költségvetési tervet vitatja meg, melyet Kármán András pénzügyminiszter mutatott be. A tárcavezető elmondta, hogy a kormány nem tartja elfogadhatónak a jelenlegi 7,5 százalékos hiányt, így az új gazdaságpolitika jegyében már 2027-ben jelentős lépéseket tesz a hiány csökkentése és a GDP-arányos adósságráta mérséklése érdekében. Mindeközben tovább szaporodnak az előző kormány intézkedési ügyében indított eljárások: a Miniszterelnökség a Szuverenitásvédelmi Hivatal költései ügyében tett feljelentést, míg a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság a Gondosóra programmal kapcsolatban rendelt el ellenőrzést.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×