eur:
414.81
usd:
400.23
bux:
78665.14
2024. december 19. csütörtök Viola
A gólszerző székesfehérvári Huszti Szabolcs (k) a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott PAOK - Vidi FC mérkőzésen a szaloniki PAOK stadionban 2018. október 25-én.
Nyitókép: MTI / Kovács Tamás

Szenzáció: 2-0-ra nyert a Vidi a PAOK ellen Szalonikiben

A MOL Vidi 2-0-s győzelmet aratott az Európa-liga főtábláján az előzetesen esélyesebbnek vélt PAOK ellen, Szalonikiben. A gólokat Huszti és Stopira szerezte. Hat év után nyert magyar csapat meccset az Európa-liga főtábláján, idegenben, csoportkörben 1995 óta először győztek magyarok.

A székesfehérvári együttes Huszti Szabolcs góljával már a 12. percben előnybe került egy nagy védelmi hibát kihasználva, majd közvetlenül a szünet előtt egy szögletet követően Stopira fejelt a görögök kapujába.

Az L jelű négyest a Chelsea hibátlan mérleggel, azaz kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van. A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.

Az első gól(ok) és az első pont(ok) megszerzésének reményében indult harcba a PAOK Szaloniki otthonában a Vidi FC. A magyar bajnok ennek megfelelően nem kezdett megilletődötten és Huszti Szabolcs góljával a 12. percben megszerezte a vezetést: a találat előtt Loic Nego volt igen harcos és nem engedte, hogy a határozatlan José Ángel Crespo kiengedje az alapvonalon a labdát, így tudta azt csapattársához passzolni. Hátrányba kerülve a PAOK több veszélyes támadást vezetett, ám helyzetekig jutott csak. Eközben a Vidi sem adta fel a támadásokat. Olyannyira nem, hogy egy sarokrúgást követően kettőre növelte előnyét a magyar alakulat: Huszti beívelését Stopira fejelte öt méterről a hálóba.

Érett a bravúr, de nagyon kemény 45 perc várt a fehérváriakra. A görögöket űzte-hajtotta szurkolótáboruk, de igen sok hibával játszottak. A Vidi ellenben magabiztosan futballozott és kontráiban sokkal több fantázia volt. Az utolsó negyedórában tovább fokozta a nyomást a PAOK, az újabb gólt mégis a csereként beállt Armin Hodzic lőhette volna, amikor egyedül vezette a labdát Alekszandrosz Pahalakisz kapusra, aki nagy bravúrral védte lövését. Végül ez már nem számított, a Vidi nagy bravúrt végrehajtva legyőzte a görög bajnokság listavezetőjét, így magyar csapat napra pontosan hat év után nyert ismét a második számú európai kupasorozatban. Akkor a Vidi - még Videoton néven - a Baselt múlta felül Székesfehérváron.

(Az EL-csoportállások a cikk végén olvashatók.)

A meccs közvetítése:

Marko Nikolics kezdőcsapata: Kovácsik – Fiola, Juhász, Paulo Vinícius, Stopira – Nego, A. Hadzic, Pátkai – Milanov, Huszti – Scsepovics.

Eltelt közel tíz perc, a PAOK fölényben játszik, de eddig nem jelentett veszélyt a kapura.

Óriási védelmi hiba után vezetést szerzett a Vidi: Nego, kihasználva Crespo és Varela hibáját, középre gyötörte a labdát, Huszti Szabolcs pedig négy méterről a kapuba lőtt. PAOK–MOL Vidi 0-1.

Ez volt a fehérváriak első gólja az Európa-liga mostani csoortkörében.

A PAOK továbbra is többet birtokolja a labdát (75-25 százalék), de nem tud helyzetbe kerülni. A Vidi szigorúan védekezik, Hadzic sárga lapot kapott.

Egy Vidi-helyzetnél Fiolára jött ki a játék, kár, hogy nem tudott mit kezdeni a labdával.

Gyönyörű félidőzárás: Milanov és Huszti kisszöglet-kombinációja után az üresen érkező Stopira hét méterről a kapuba fejelt. PAOK–MOL Vidi 0-2.

A 46. percben Vinícius hibázott, Pelkasz 16 méterről lőtt, Kovácsik szépen védett.

Mezőnyjátékkal ment el a második játékrész első tíz perce. Scsepovicsot gyanúsan szerelték a görögök a tizenhatosuk előtt.

A 65. percben az első Vidi-csere: Marko Scsepovics lement, Armin Hodzic pedig beállt. A görögök már mindhárom cserelehetőségét kihasználták.

Újabb fehérvári csere: a jól játszó, de elfáradó Huszti Szabolcs heyére Kovács István került.

A 75. percben az egyik legnagyobb görög helyzet: Varela 8 méterről a kapu mellé fejelt.

Az utolsó Vidi-váltás: Milanov le, Nikolov be.

Kovács István passzából Hodzic egyedül vihette a labdát aPAOK kapujára, mintegy 30 méteres labdavezetés után azonban nem tudta ellőni a kapus mellett a labdát.

Kovácsik szép védése a 93. percben.

Vége! Nyert a MOL Vidi. A csoport másik mérkőzésén a Chelsea 3-1-re megverte a BATE Boriszovot. Három forduló után az angoloknak kilenc, a további három csapatnak 3-3 pontja van.

Európa-liga, csoportkör, 3. forduló

L csoport:

  • PAOK (görög)-Vidi FC 0-2 (0-2)
  • Chelsea (angol)-BATE Boriszov (fehérorosz) 3-1 (2-0)

Az állás: 1. Chelsea 9 pont, 2. PAOK 3 (4-4), 3. Vidi 3 (2-3), 4. BATE 3 (4-7)

G csoport:

  • Villarreal (spanyol)-Rapid Wien (osztrák) 5-0 (3-0)
  • Glasgow Rangers (skót)-Szpartak Moszkva (orosz) 0-0

Az állás: 1. Villarreal 5 pont (10-5), 2. Glasgow Rangers 5 (5-3), 3. Rapid Wien 3, 4. Szpartak Moszkva 2

H csoport:

  • Olympique Marseille (francia)-SS Lazio (olasz) 1-3 (0-1)
  • Eintracht Frankfurt (német)-Apollon (ciprusi) 2-0 (2-0)

Az állás: 1. Eintracht Frankfurt 9 pont, 2. SS Lazio 6, 3. Olympique Marseille 1 (4-7), 4. Apollon 1 (3-6)

I csoport:

  • Besiktas (török)-Genk (belga) 2-4 (0-1)
  • Sarpsborg (norvég)-Malmö (svéd) 1-1 (0-0)

Az állás: 1. Genk 6 pont, 2. Sarpsborg 4 pont (5-5), 3. Malmö 4 (3-3), 4. Besiktas 3

J csoport:

  • Sevilla (spanyol)-Akhisar (török) 6-0 (3-0)
  • Standard Liege (belga)-Krasznodar (orosz) 2-1 (0-1)

Az állás: 1. Sevilla 6 pont (12-3), 2. Krasznodar 6 (4-3), 3. Standard Liege 6 (5-7), 4. Akhisar 0

K csoport:

  • Rennes (francia)-Dinamo Kijev (ukrán) 1-2 (1-1)
  • Jablonec (cseh)-Asztana (kazah) 1-1 (1-1)

Az állás: 1. Asztana 5 pont (5-3), 2. Dinamo Kijev 5 (6-5), 3. Rennes 3, 4. Jablonec 2

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
Uniós csúccsal ért véget a magyar EU-elnökség – von der Leyen és Orbán Viktor is számot vetett

Uniós csúccsal ért véget a magyar EU-elnökség – von der Leyen és Orbán Viktor is számot vetett

A magyar uniós elnökség mérlege kedvező, hiszen számos fontos döntést hoztak az európai belső és külső kapcsolatok erősítése érdekében, beleértve Románia és Bulgária teljes Schengen-integrációját. Az ukrajnai háború továbbra is az unió fő prioritásai közé tartozik: az EU célja, hogy 2025-ig stabil finanszírozást biztosítson az országnak, miközben az ottani energiabiztonságot és az újjáépítést is támogatja – értékelték a helyzetet az Európai Unió csütörtöki csúcstalálkozóját követően Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, Orbán Viktor magyar miniszterelnök, valamint Antonio Costa, az Európai Tanács elnöke értékelték.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×