Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia
A székesfehérvári csapat játékosai örülnek, előtérben Loic Nego (k) és Stopira (j), miután 2-0-ra győztek a labdarúgó Európa-liga L csoportjában játszott PAOK - Vidi FC mérkőzésen a szaloniki PAOK stadionban 2018. október 25-én.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Juhász Roland: "innentől kezdve nincs megállás”

Csapatom a legjobbját nyújtotta - mondta a Vidi FC szerb edzője azt követően, hogy együttese a PAOK elleni 2-0-val megszerezte első győzelmét a labdarúgó Európa-liga csoportkörében. Juhász Roland csapatkapitány szerint megvalósították, amit elterveztek.

A Vidi edzője, Marko Nikolic kiemelte, hogy nagyon jól és végig koncentrálva játszottak és kettőnél akár több gólt is lőhettek volna. A tréner úgy vélte, sokat elmond csütörtöki teljesítményükről, hogy a görögöknek alig volt helyzete a találkozón.

Kérdésre elmondta: nem kérdés, hogy a Chelsea első helyen továbbjut a csoportból, de nagyon érdekes lesz a másik továbbjutó helyért folyó csata, mivel erre jelenleg mindhárom másik gárdának ugyanakkora esélyes van.

Juhász Roland a Sport TV-nek arról beszélt, hogy sokat tettek a sikerért.

„Annak örülök, hogy megvalósítottuk, amit elterveztünk, begyakoroltunk. Tudtuk, hogy ők fogják többet birtokolni a labdát, de ezekre a helyzetekre készültünk, főleg a pontrúgásokra sokat. Fontos volt, hogy profi módon lehoztuk a meccset.

Tanultunk az első meccs hibáiból, mert Londonban is már egy másik csapat volt a pályán, most pedig végre eredményességgel is párosult ez.

Sokat tettünk a győzelemért” - emelte ki.

A védő szerint nem voltak elveszett labdák, mindenki küzdött az utolsó pillanatig. Ennek köszönhető a vezető gól is, amelyet az ellenfél bedobása előzött meg.

„A játék is egyre jobb, de helyén kell kezelni a győzelmet.

Nyílttá tettük a csoportot, ami a tervünk volt, de innentől kezdve nincs megállás” - mondta Juhász Roland.

A székesfehérvári együttes Huszti Szabolcs góljával már a 12. percben előnybe került egy nagy védelmi hibát kihasználva, majd közvetlenül a szünet előtt egy szögletet követően Stopira fejelt a görögök kapujába. A Vidi végül nagy bravúrt végrehajtva legyőzte a görög bajnokság listavezetőjét, így magyar csapat napra pontosan hat év után nyert ismét a második számú európai kupasorozatban. Akkor a Vidi - még Videoton néven - a Baselt múlta felül Székesfehérváron.

Az L csoportot a Chelsea kilenc ponttal vezeti, mögötte viszont a Vidinek, a PAOK-nak és a fehérorosz BATE Boriszovnak is három-három pontja van. A magyar bajnok a november 8-i negyedik fordulóban a PAOK-ot fogadja a Groupama Arénában.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről
DPK

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

Miskolcon a digitális polgári körök gyűlésének vendége volt Orbán Viktor. Az esemény leginkább kérdezz-felelek formában zajlott, a megjelentek kérdezhettek a pártelnök-miniszterelnöktől. A Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, és ha eldöntötték, akkor áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér. Kijelentette, a Benes-dekrétumok ügyét rendbe kell tenni, a joghátrányt szenvedők segítséget fognak kapni. Jelezte, a Kassa-Miskolc gyorsvasút beleilleszkedne a kormány nemzetstratégiájába. Orbán Viktor felsorolta nagy terveit is, megnevezte közülük a legnagyobbat. Tényként jelentette ki, hogy Nyugat-Európa vezetői háborúba fognak menni.

Könyörgőre fogja az operatív törzs: nincs vége a télnek, visszatér a -20 fok

A meteorológiai előrejelzések alapján szombaton a Nyugat-Dunántúlon minimális ónos esőre, míg az országban többfelé ködre kell számítani, vasárnap estétől pedig újra extrém hideg, akár -15, -20 Celsius-fok is várható, elsősorban az északkeleti országrészben – közölte az operatív törzs szombaton.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×