eur:
394.13
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 29. péntek Auguszta

Elitprogramot indított a Magyar Kézilabda Szövetség

A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) elindította elitprogramját, amely 15-15 férfi és női utánpótláskorú sportolónak biztosít speciális képzést a klubokkal együttműködésben.

Zsiga Gyula szakmai igazgató példaértékűnek nevezte a kezdeményezést, mert a sportágban ilyesmire még nem volt példa, és nem tud róla, hogy más szövetségben megvalósítottak volna hasonlót.

"Pilot programot indítottunk, tehát kipróbálás alatt van a rendszer. A sportolókat különböző klubokban, különbözőképpen készítik fel, nemzeti színekben pedig az MKSZ versenyezteti őket a serdülő, az ifjúsági és a junior válogatottakban. Fontos, hogy a most kiemelt 15-15 fiút és lányt kézen fogjuk és elkísérjük őket, a junior kor végéig, és ez által lehetőség szerint a felnőtt válogatottság kapujáig. Külön képzést, tanácsokat kapnak a gyerekek a szakágvezetők, Gyurka János és Hajdu János vezetésével" - mondta Zsiga Gyula a szövetség honlapjának beszámolója alapján.

"A szövetség 2017 vége óta dolgozik egy tehetséggondozó program elindításán, hiszen fontos, hogy megtaláljuk a tehetségeket, annak érdekében, hogy a sportolók ne csak korosztályos válogatottként teljesítsenek jól, hanem korosztályváltáskor és a felnőtt korba lépéskor is. Ezt szeretnénk megkönnyíteni, tudományos alapon, sportszakmai és élettani adottságok figyelembe vételével – mondta el Juhász István, az MKSZ kiemelt utánpótlás programvezetője. – Hálót szeretnénk vonni a játékosok köré, tudományos és szakmai szempontból, aminek segítségével a kézilabdázók a klubjaikban hatékonyabban tudnak dolgozni."

Kiemelte: szerepe van ebben a Testnevelési Egyetem Terhelés-élettani Laboratóriumában elvégzett eddigi felmérésekben, ezeket a nyert adatokat beépítik az edzéstervezésbe. A szakmai rész mellett a mentális rész is rendkívül fontos, nagy szerepet szánnak a sportpszichológiának. Hétfajta tesztet állítottak össze a kiválasztott sportolók száma.

A szakmai munkát a két szakágvezető végzi majd, a kapott eredmények tanulságait ők építik be a napi edzésmunkába, és folyamatosan monitorozzák a játékosokat, félévente értékelik a munkát, be- és ki is lehet kerülni ebből a 15-15 fős keretből. A harminc sportoló Gerevich-ösztöndíjat kap havonta, emellett a klubok az MKSZ-től játékosonként évente 3,2 millió forint juttatást kapnak.

"Szakáganként 15 játékost emeltünk ki, további 5-5 sportolót figyelünk folyamatosan, ha 70-80 százalékuk felnőtt válogatott lesz, az jó arány lenne – emelte ki Gyurka János férfi utánpótlás-szakágvezető. – A klubok partnerek, kellő játékidőt is biztosítanak a játékosoknak, e nélkül nem is működhet a program, de a túlversenyeztetést is el kell kerülnünk."

"A kiválasztott játékosok nagyon tehetségesek, java részük most is korosztályos válogatott, remélhetőleg valóban szinte a teljes kiválasztotti kör oszlopos tagja lesz a felnőtt válogatottaknak – mondta el Hajdu János női utánpótlás-szakágvezető. – Közösen készítjük el a klubedzőkkel a gyerekek számára a programot, folyamatosan kommunikálunk egymással, ha kell, kompromisszumot kötünk, a lényeg, hogy fejlődjenek a játékosok."

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×