Infostart.hu
eur:
377.95
usd:
319.69
bux:
130030.34
2026. február 7. szombat Rómeó, Tódor

Története során először nyerte meg a MAC a jégkorong-bajnokságot

A MAC Budapest nyerte a jégkorong Erste Ligát, miután a finálé szombati, ötödik mérkőzésen hazai pályán hosszabbítás után 3-2-re legyőzte a címvédő DVTK-t, és ezzel 4-1-re megnyerte a párharcot.

A középszakaszt megnyerő MAC sikerét hozta a finálé első három találkozója, s bár hazai pályán szerdán az alapszakasz-győztes DVTK szépített, a fővárosi együttesnek saját közönsége előtt nyílt lehetősége a sorozat megnyerésére.

A csapatok nagy hangsúlyt fektettek saját kapujuk megvédésére a nyitó felvonásban, a jeget a harmad közepén a - sorozatban negyedik címére hajtó - DVTK törte meg a szép egyéni megoldást bemutató Rasmus Kulmala révén.

A MAC Bodó Christopher szemfüles találatával még a szünet előtt egyenlített. A magas iramú középső játékrészben pedig már a MAC szerzett vezetést, Terbócs István csapott le egy lecsorgó korongra.

A záró harmadra a tét érezhetően rányomta a bélyegét, s már úgy tűnt, a fővárosiak a rendes játékidőben megnyerik a találkozót, amikor 122 másodperccel a végső dudaszó előtt Berta Ákos egyenlített.

Így következhetett a négy a négy elleni hosszabbítás, amelynek negyedik percében Dudás Jesse élesen tette a kapu elé a korongot, az pedig egy védőn megpattanva utat talált a kapuba.

Budapest, 2018. március 31.
A bajnok MAC Budapest játékosai ünnepelnek a budapesti Tüskecsarnokban 2018. március 31-én, miután a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzésén hosszabbítás után 3-2-re legyőzték a címvédő DVTK Jegesmedvék csapatát és ezzel 4-1-re megnyerték a párharcot. A MAC története első diadalát aratta.
MTI Fotó: Czagány Balázs
A bajnok MAC Budapest játékosai ünnepelnek a budapesti Tüskecsarnokban 2018. március 31-én, miután a jégkorong Erste Liga döntőjének ötödik mérkőzésén hosszabbítás után 3-2-re legyőzték a címvédő DVTK Jegesmedvék csapatát és ezzel 4-1-re megnyerték a párharcot. A MAC története első diadalát aratta. MTI Fotó: Czagány Balázs

A középszakaszt az élen záró MAC Budapest 2015-ben csatlakozott az akkor még MOL Liga nevet viselő sorozathoz, s az elmúlt két kiírás ezüstérmét cserélte most aranyra. Majoross Gergely vezetőedző együttese egyúttal megszerezte a magyar bajnoki címet is, ez legutóbb 1997-ben a Ferencvárosnak sikerült fővárosi csapatként.

A szeptemberben kezdődött szezonban kilenc klub indult az Erste Ligában: a MAC Budapest és a DVTK Jegesmedvék mellett az ASC Corona Brasov, az SC Csíkszereda, a Dunaújvárosi Acélbikák, az EV Vienna Capitals, a Fehérvári Titánok, a Ferencváros és az Újpest.

Az idény legjobb kapusa Adorján Attila (DVTK Jegesmedvék), legjobb védője Scott Macaulay (MAC Budapest), legjobb csatára Pjotr Szcsasztlivij (SC Csíkszereda) lett, míg a finálé legértékesebb játékosának (MVP) Bálizs Bencét (MAC Budapest) választották.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Orbán Viktor: Szombathelyen is mindenki tudja, soha többé háborút!

Újabb háborúellenes gyűlést tartottak a Digitális Polgári Körök, ezen a szombaton Szombathelyen. Az esemény fő szónoka Orbán Viktor miniszterelnök volt, aki a fiatalokhoz szólva azt mondta: „Vegyétek komolyan magatokat! A kamu lázadás semmi. Lázadni a magyar kormány ellen? Az nem nagy dolog. Lázadjatok Brüsszel ellen! Onnan fenyegetnek minket!” A 2026-os választás a háború előtti utolsó választás. Ekkor fogunk dönteni arról, hogy megyünk-e a háborúba – tette hozzá. Orbán Viktor az is bejelentette: két hét múlva Washingtonba utazik.

A Tisza Párt bemutatta 240 oldalas programját

Magyar Péter szombaton ismertette a párt 240 oldalas választási programját, amelyet – mint mondta – több mint ezer szakértő bevonásával állítottak össze. A Működő és emberséges Magyarország alapjai című dokumentumban a Tisza gazdasági növekedést, igazságosabb adózást, az egészségügy és az oktatás rendbetételét, valamint az ellopott közvagyon visszaszerzését ígéri.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×