Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska
Nagy döntést hozott Paolo Cannavaro

Nagy döntést hozott Paolo Cannavaro

Szombaton játssza utolsó mérkőzését Paolo Cannavaro, az olasz élvonalbeli Sassuolo labdarúgója, aki januártól a bátyja, a kínai Kuangcsou Evergrande vezetőedzőjeként dolgozó Fabio munkáját segíti.

"Furcsa érzés lesz szombaton elbúcsúzni, de meghoztam egy döntést, úgyhogy nem fog hiányozni a pálya. A csapattársaim viszont biztosan hiányoznak majd" - mondta sajtótájékoztatóján a 36 éves hátvéd, aki az AS Roma otthonában búcsúzik a játéktól.

Cannavaro a szülővárosában, Nápolyban kezdett futballozni, majd megfordult a Parma és a Verona csapatában, 2006 és 2014 között a Napoliban szerepelt, és három évvel ezelőtt igazolt Sassuolóba.

"Szerettem volna nyomot hagyni a pályán, és azon kívül is, most viszont új év és új élet következik" - fogalmazott.

Pályafutása legszebb pillanatának azt tartja, amikor nagy küzdelemben bennmaradt jelenlegi együttesével a Serie A-ban, a legkellemetlenebb emlék pedig az, amikor - szintén a Sassuolóval - kiestek az Európa Ligából a sok sérültjük miatt.

A középhátvéd köszönetet mondott a klubvezetőknek, amiért szezon közben elengedték.

Mint kifejtette, a kínai élvonalban címvédő Kuangcsou Evergrande csapatánál azokat a futballistákat kell majd edzenie, akik kevesebb játéklehetőséghez jutnak.

"Nagy élmény és hatalmas ugrás lesz számomra. Kiváltságosnak érzem magamat, amiért a visszavonulásom után is olyan dolgot csinálhatok, ami érdekel" - nyilatkozta.

Paolo Cannavaro elárulta, a játékosként világbajnok, edzőként pedig 2013 óta tevékenykedő bátyjával, Fabióval nem töltöttek túlságosan sok időt együtt, sőt éveken keresztül szinte alig találkoztak, ezért is örül a közös munkának.

Címlapról ajánljuk
Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Kiss Róbert Richard a magyar idegenforgalomról: osztrák mintára kellene változtatni

Bécset és Budapest más környékbeli konkurensét nagyobb számban keresik fel azok a gazdagabb turisták, akik kikapcsolódásuk során megvásárolnak olyan termékeket, amelyeket egy átlagos turista nem tud vagy nem akar kifizetni – mondta az InfoRádióban a turisztikai szakújságíró, aki szerint Budapestnek az osztrák főváros lehet a követendő példa. Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség elnöke pedig arról számolt be, hogy hazánk tavaly duplaannyi vendéget fogadott, mint amennyien az országban élnek.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×