Infostart.hu
eur:
378.52
usd:
321.85
bux:
126534.75
2026. március 2. hétfő Lujza
Kemény kritika a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökétől

Kemény kritika a Magyar Kézilabda Szövetség alelnökétől

Pálinger Katalin, a Magyar Kézilabda Szövetség alelnöke szerint ma este a Svédország elleni csoportmérkőzés sorsdöntő lesz a magyar válogatott számára a németországi női világbajnokságon.

"Vereség után mindig nehéz felállni, a siker pedig összekovácsolja a csapatot, ezért is lenne nagyon nagy szükség arra, hogy ma győzelemmel zárjuk a meccset. Ez a továbbiakra is lendületet adhat" - nyilatkozta a korábbi 254-szeres válogatott kapus az MTI-nek vasárnap délután a ludwigsburgi karácsonyi vásárban.

A magyar együttes szombaton 30-22-re kikapott a világ- és Európa-bajnok Norvégiától, amely már a szünetben tíz góllal vezetett.

"Sajnálom, hogy ilyen hamar eldőlt, hiszen olyan sebességgel kezdtek kézilabdázni a norvégok, amit a mieink egyszerűen nem bírtak lekövetni. Tudtuk, hogy vannak hiányosságaink a védekezést illetően, illetve azt gondolom, a beállójáték is nagyon hiányzott" - mondta Pálinger, aki hangsúlyozta, hogy az első tíz perc rányomta a bélyegét az egész találkozóra.

A női válogatott szakág-felelőse úgy fogalmazott, a csapat ilyen esetekben általában nagyobb különbségű vereséget szenved, "most viszont legalább a második félidőre összeszedték magukat a lányok", amit pozitívumnak nevezett.

"Vereség esetén mindig keresik a hibásokat. Most egy picit túlságosan erősnek érzem a kívülről érkező negatív hangokat, és nem a szurkolókról beszélek.

Remélem, a lányokat nem érik el a negatív vélekedések, bíznak az elvégzett munkában, és hisznek abban, hogy ennek a csapatnak igenis van jövője" - szögezte le Pálinger.

Az Európa-bajnok, illetve világbajnoki és olimpiai ezüstérmes kapus ismét hangsúlyozta, azt várja ettől a világversenytől, hogy fejlődést lásson a magyar válogatotton.

"Meg kell tanulni a vereséget és a győzelmet is feldolgozni. Ha a mai meccset megnyernénk, akkor sem lehetne sokáig fürdőzni a sikerben. Azonnal tovább kell lépni. A svédek elleni mérkőzés sorsdöntő lesz minden szempontból" - nyilatkozta.

A csoportkör második fordulójában a magyar-svéd találkozó 18 órakor kezdődik Bietigheim-Bissingenben.

A szombati, első fordulót a nemzetközi szövetség honlapja máris a meglepetések napjának nevezte,

hiszen az előző tornán, illetve az Európa-bajnokságon is döntős hollandok, valamint a franciák kikaptak, a brazilok döntetlent játszottak, a magyar érdekeltségű B csoportban pedig a lengyelek legyőzték a svédeket.

"Mindig azt mondom, hogy a női kézilabdában bármi előfordulhat. Talán azért is szép ez a sportág, mert nem lehet előre odaadni az érmeket és leosztani a helyezéseket" - reagált az egy nappal korábbi eredményekre Pálinger.

Hozzátette, sokkal kiegyensúlyozottabb a mezőny, mint évekkel ezelőtt. "A magyaroknak is az a céljuk, hogy visszakerüljenek az élmezőnybe, de a lebonyolítási rendszer miatt ez nem olyan egyszerű, hiszen egy meccsen nagyon sok minden fog eldőlni" - vélekedett.

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb veszély: Irán máshol okozhat igazán pusztító csapást

Nem a Hormuzi-szoros a legnagyobb veszély: Irán máshol okozhat igazán pusztító csapást

A Közel-Keleten gyorsan eszkalálódó konfliktus középpontjába a Hormuzi-szoros került, amelyen a globális tengeri olaj- és LNG-kereskedelem mintegy ötöde halad át. Bár Teherán bejelentette a stratégiai átjáró lezárását, a valódi kockázat nem feltétlenül egy formális blokád: a térség olajmezői, finomítói és exporttermináljai az iráni rakéták és drónok hatósugarán belül találhatók. Az orosz-ukrán háborúból is ismerős, energetikai infrastruktúrát célzó támadások nemcsak átmeneti piaci pánikot, hanem tartós kínálati sokkot és 100 dollár feletti olajárat is eredményezhetnek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. március 1. 21:20
2026. március 1. 20:06
×
×