Infostart.hu
eur:
386.43
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Így áll most a budapesti olimpia ügye

Semmilyen multisportesemény magyarországi megrendezése nincs napirenden Kulcsár Krisztián, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke szerint.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) limai teljes ülésén tartózkodó sportvezető szerint vizsgálják annak lehetőségét, hogy a jövőben mely világversenyeknek lehetne házigazdája Magyarország, Budapest; közéjük tartoznak különféle multisportesemények, mint az Universiade, az Európa Játékok, vagy az ifjúsági olimpia.

"Fontos azonban azt is szem előtt tartani, hogy az adott viadal mennyire segíti elő vagy hátráltatja egy későbbi budapesti olimpiarendezés sikeres pályázatát. Hangsúlyozom, az említett multisporteseményekkel kapcsolatban semmiféle döntés nem született. Belső egyeztetések vannak folyamatban, a vonatkozó nemzetközi szervezetekkel pedig nem a rendezésről tárgyalunk, hanem szakmai párbeszéd folyik" - jelentette ki Kulcsár Krisztián a MOB honlapján.

A beszámoló leszögezi, Kulcsár Krisztián és a MOB elnöksége elkötelezett a budapesti olimpiarendezés mellett.

"Meggyőződésem, hogy ehhez társadalmi és politikai támogatottságra, összefogásra, konszenzusra van szükség, ennek megteremtésén dolgoznunk kell, a munkánk eredményét pedig referendum formájában megmérni. Leghamarabb a 2032-es nyári olimpia jöhetne szóba. Addig még sok idő van, másfél évtized" - mondta a MOB elsőszámú vezetője.

Kulcsár Krisztián úgy vélte, a közelmúltban Magyarország sok európai és világversenyt rendezett, amelyeknek nagyon jó nemzetközi visszhangja volt, emellett számos sportlétesítmény megépült, környezetük megújult, megszépült, így van mire alapozni a tervezést.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×