Infostart.hu
eur:
387.48
usd:
330.53
bux:
109547.02
2025. december 19. péntek Viola
Megszólalt Nagy László, akit ittas vezetésen értek

Megszólalt Nagy László, akit ittas vezetésen értek

Csak néhány korty sört ivott egy bajnoki mérkőzés után, és órákkal később ült csak autóba - mondta Nagy László, a Veszprém válogatott kézilabdázója, aki ittas vezetés miatt pénzbírságot kapott.

Mint megírtuk, Nagy Lász­lót köz­úti el­len­őr­zés során iga­zol­tat­ták Bu­da­pes­ten, az Istenhegyi úton, a rendőrök megállapították, hogy vérében alkohol található, ám annak csekély mértéke miatt pénzbírsággal megúszta.

A válogatott kézilabdázó az Echo Tv-nek elmondta, mi is történt valójában.

„Bajnoki meccset játszottunk és nyertünk kedden Orosházán, és a mérkőzés után

a buszunk indulásakor ittam néhány korty sört

– idézte a világválogatott jobbátlövőt a Nemzeti Sport. – A csapattal visszatértem Veszprémbe, ahonnan egyik csapattársammal jöttem Budapestre, hiszen itt lakom. Legalább négy-öt óra eltelt a sör elfogyasztása óta, amikor a lakásunk közelében átültem a kocsimba. Ezután megállítottak a rendőrök. Korábban is többször volt közúti ellenőrzésem, sosem volt gond.

A szonda most kimutatta a minimális alkoholmennyiséget,

de nyilván nem voltam ittas, és semmilyen galibát vagy kárt nem okoztam. A rendőrök ugyanúgy jártak el, mint bárki mással. Nem is gondoltam, hogy több mint négy óra alatt a néhány korty sör nem ürül ki a szervezetemből. A szabálysértést elismertem, a pénzbírság jogosságát sem vitatom. Persze levonom a történtekből a szükséges tanulságot.”

Címlapról ajánljuk
Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

Magyarics Tamás: nagy tankerhajóként fordul az Egyesült Államok az új nemzetbiztonsági stratégiával

A nyugati félteke védelme nagyobb hangsúlyt kapott az Egyesült Államok nemzetbiztonsági stratégiájában, mint korábban – erről is részletesen beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Magyarics Tamás külpolitikai szakértő, az Eötvös Loránd Tudományegyetem emeritus professzora. Sorra vette Washington terveit a nagy óceáni átjáróknál, megvilágította a Kínát, Grönlandot, Venezuelát érintő amerikai célok hátterét.

Gazdatüntetés Brüsszelben: borult az eredeti akciózási terv, útlezárások jönnek az EU-csúcs helyszínén

Európai egység alakult ki a gazdatársadalomban a mostani brüsszeli tiltakozást illető két ügyben: senki nem szeretne nagy mennyiségű, ellenőrizetlen dél-amerikai élelmiszer ellen küzdeni a piacért, illetve a green dealből adódó átállás anyagi terheit sem vállalnák a jelenlegi formájában. A tüntetés eredeti programját borították az éjszakai akciózások, amelyek jelenleg ott zajlanak, ahol a zárolt orosz vagyont Brüsszelben őrzik. Helyszíni tudósítás.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.19. péntek, 18:00
Gálik Zoltán
a Budapesti Corvinus Egyetem docense
Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Megforgatták a forintot, megjött a fordulat is

Jelentős mértékben gyengült a magyar fizetőeszköz árfolyama az elmúlt napokban az euróval és a dollárral szemben. A piaci mozgás hátterében nagyrészt az MNB keddi sajtótájékoztatóján elhangzott gondolatok állnak, amelyek a magyar jegybank lazuló előretekintő iránymutatását és - az adatok megfelelő alakulása esetén - a kamatcsökkentési ciklus megkezdését vetítették előre. Az MNB kommunikációs hangvételének puhulására erős piaci reakció érkezett: a forint árfolyama a döntés óta közel 6 egységet emelkedett az euróval és a dollárral szemben is, ami körülbelül 1,5 százalékos gyengülésnek felel meg. A forint gyengülő tendenciája kezdetben ma is folytatódott (az euró jegyzése már az október vége óta nem látott 390-es szint felett is járt), Kurali Zoltán MNB-alelnök óvatosságot hangsúlyozó megszólalása azonban fordulatot hozott a devizapiacokon. Végül erősödéssel állt meg az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×