Infostart.hu
eur:
386.23
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Cseh László kifakadt: belefáradt a botrányokba

Cseh László kifakadt: belefáradt a botrányokba

Szeptember 24-én új elnököt és elnökségi tagokat választ a Magyar Úszó Szövetség közgyűlése, miután múlt pénteken visszahívták posztjáról az eddigi vezetőt, Bienerth Gusztávot. Cseh László már nem vállal szerepet az új elnökségben.

Az egyik legsikeresebb magyar úszó kivonul a sportág vezetéséből. Mint a Borsnak adott interjúban elmondta, a jövőben nem akarja elnökségi tagkén segíteni a sportágat.

"Belefáradtam a folyamatos botrányokba.

Arra szeretnék koncentrálni, hogy továbbra is a világelithez tartozzak" - mondta Cseh László, hozzátéve, hogy ha kikérik a véleményét, a jövőben is szívesen állást foglal egy-egy témában. 

Az olimpiai ezüstérmes sportoló úgy véli, mindenképpen az úszósportból kell érkeznie az új elnöknek Bienerth Gusztáv helyére, akinek szerinte több intézkedése is jó hatással volt a sportágra, de nem végezte tökéletesen a munkáját, több minden nem működött, ám erről mást nem akart elárulni.

Cseh László úgy nyilatkozott, hogy

szükség lenne az úszók szerepvállalására az elnökségben,

de Hosszú Katinka szerinte nem vállal szerepet, viszont örülne, ha Gyurta Dániel elnökségi tag lenne. Az elnökjelöltek közül - Wladár Sándor, Czene Attila, Sárdi Ákos és Petrov Iván neve merült fel Bienerth utódaként - Wladárral már dolgozott együtt, és alkalmasnak tartja a posztra, míg Petrov az edzője is volt, és szerinte a kiváló trénernek túl nagy lenne a váltás.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×