eur:
394.91
usd:
365.98
bux:
65152.53
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Hosszú Katinkáék megfúrtak egy elnökjelöltet

Hargitay András nem kíván a Magyar Úszószövetség elnöke lenni.

Az úszó-szövetség szeptember 1-jére összehívott közgyűlésén tisztújítás esetén nem indul az elnöki posztért Hargitay András. A korábbi szövetségi kapitány a Borsnak azt mondta: azért nem pályázik, mert nem tudott beszélni Hosszú Katinkával és edző-férjével, Shane Tusuppal.

"Ők ketten ilyen horderejű kérdésben kikerülhetetlenek. Hallgatásuk számomra érthető válasz, következésképpen nem kandidálok"

- jelentette ki a lapnak.

Hargitay Andrásnak még 2015-ben vált fagyossá a viszonya az olimpiai bajnok úszóval, Shane Tusuppal nem is tudott kommunikálni.

A DIGI Sport Reggeli Start című műsorában azt mondta: várhatóan Wladár Sándor személye mögött alakul ki konszenzus.

Szintén nem indul az elnöki posztért Kalaus Valter, de jelezte, elnökségi tag szívesen lenne.

Úgy tűnik, hárman pályázhatnak az elnöki posztra: Wladár Sándor, Czene Attila és Sárdi Ákos. Korábbi hírek szerint sokan Bienerth Gusztáv, a MÚSZ jelenlegi elnökének a lemondását követelik, és állítólag könnyebben elfogadnának a szövetség tagjai egy olyan új vezetőt, aki a sportágból érkezett.

Címlapról ajánljuk
Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?
Elemzés

Mi vezetett a németországi Zöldek zuhanórepüléséhez?

Egyre csökken a németországi Zöldek párt támogatottsága, öt év alatt több mint duplájára, 25-ről 56 százalékra nőtt azok száma, akik semennyire sem tudnak azonosulni a párttal, ezzel Németország egyik leginkább elutasított politikai tömörülésévé vált. A háttérben a zöldítés, a kormány energiapolitikája áll - mondta az InfoRádióban Dobrowiecki Péter, a Mathias Corvinus Collegium Magyar-Német Intézetének kutatási vezetője.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×