Infostart.hu
eur:
386.3
usd:
331.75
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika

Karakas Hedvig visszatér

Két változás történt az augusztus végén és szeptember elején Budapesten sorra kerülő cselgáncs-világbajnokság magyar keretében.

A hazai szövetség csütörtöki tájékoztatása szerint a férfi 100 kilogrammos súlycsoportban Fogasy Gergő sérülés miatt nem vállalja az indulást. Helyére az első számú tartaléknak jelölt Ohát Zalán kerül, a Ceglédi VSE versenyzője ugyanebben a súlykategóriában lép majd tatamira.

"Eldőlt, hogy Karakas Hédi visszatér az 57 kilogrammos súlycsoportba, az egyéni küzdelmek mellett a csapatversenyben is ebben a kategóriában szerepel majd" - idézi a kommüniké Nagy András szakágvezetőt. A BHSE világbajnoki bronzérmesének súlycsoportváltásával teljessé vált a magyar válogatott az első vegyescsapat küzdelmekre is. Ez a versenyszám már szerepel a 2020-as tokiói olimpia programjában, a világbajnokságokon pedig szeptember 3-án Budapesten mutatkozik be.

A csapatversenyen hat-hat fő szerepel majd egy-egy mérkőzésen, három férfi és három női súlykategóriában.

A sportág első budapesti világbajnoksága augusztus 28-ától szeptember 3-áig tart majd a Papp László Budapest Sportarénában. Az egymillió dollár összdíjazású vb túlszárnyalja majd az eddigi rekorder asztanai seregszemle 2015-ös indulói létszámát - amely 120 ország 729 versenyzőjéből állt -, mivel már 134 ország 797 dzsúdósa adta le a nevezését.

A magyar válogatott kerete:

egyéni küzdelmek:

-----------------

férfiak:

60 kg: Szabó Csaba

73 kg: Ungvári Miklós

81 kg: Ungvári Attila, Csoknyai László

90 kg: Tóth Krisztián, Vér Gábor

100 kg: Cirjenics Miklós, Ohát Zalán

+100 kg: Bor Barna

nők:

48 kg: Csernoviczki Éva

52 kg: Pupp Réka, Szabó Katinka

57 kg: Karakas Hedvig

70 kg: Gercsák Szabina

78 kg: Erdélyi-Joó Abigél, Salánki Evelin

+78 kg: Szigetvári Mercédesz, Kárpáti Emese

csapatverseny:

--------------

73 kg: Ungvári Miklós, Szabó Frigyes

90 kg: Tóth Krisztián, Vér Gábor

+90 kg: Bor Barna, Cirjenics Miklós

57 kg: Karakas Hedvig

70 kg: Gercsák Szabina

+70 kg: Szigetvári Mercédesz, Erdélyi-Joó Abigél

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×