eur:
388.13
usd:
360.79
bux:
68866.29
2024. május 9. csütörtök Gergely
Sós Csaba: Nem vagyok hajlandó kihátrálni Gyurta Dániel mögül

Sós Csaba: "Nem vagyok hajlandó kihátrálni Gyurta Dániel mögül"

Az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel mellett a világbajnoki kudarca ellenére is ki kell állni - mondta a Magyar Úszó Válogatott szövetségi kapitánya. Sós Csaba az InfoRádió Aréna című műsorában azt is mondta, hogy a szakedzőképzést újra erősíteni kell.

Az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel világbajnoki szereplését kudarcnak lehet tekinteni, de egy kiemelkedő tehetség, aki mellett továbbra is ki kell állni – mondta Sós Csaba.

Sós Csaba: Nem vagyok hajlandó kihátrálni Gyurta Dániel mögül

„Gyurta annyi extra tulajdonsággal van fölruházva, és már fönt volt a csúcson, hogy nem vagyok hajlandó mögüle kifarolni, műhiba lenne. Kudarc volt. Ha egy olimpiai bajnok tizenhetedik lesz és tavaly is az volt, az kudarc. Csakhogy tudjuk, miért van. Új edzője van, aki szintén hisz benne. Fölajánlottam neki a vb előtt, hogy felvállalom, hogy nem engedem indulni, ha úgy érzi, hogy nem lesz sikeres. Azt mondta, úgy érzi, rendben van, úszni akar. Egy olimpiai bajnoknak nem fogom azt mondani, hogy ne ússzon, pláne hazai közönség előtt. Már megcsinálta háromszor-négyszer a világbajnoki címet. Sokan most vinnyognak és szapulják sokan. Az, hogy kudarcnak ítélik, rendben van, mert az volt, de, hogy azt mondják, vége van... Bizalom... Ezt tőlem meg fogja kapni az élete végéig.”

A Magyar Úszó Szövetség szövetségi kapitánya azt mondta, a szakedzőképzést újra erősíteni kell, mert csak ez vezethet még komolyabb eredményekhez.

„Fontos, hogy az edző tehetsége és tudása kompatibilis legyen a versenyzőjével. Nagy hibának tartom, hogy az oktatáspolitika odáig jutott, hogy tizenöt évig nem indult valódi szakedzőképzés, ezért van a magyar sportnak egy régóta tartó holtpontja. Ezért üdvözlöm, hogy idén végre a Testnevelési Egyetemen indul az a klasszikus edzőképzés, ami korábban záloga volt a magyar sikereknek. Az edző ebben meghatározó tényező.”

Sós Csaba kiemelte, a magyar edzők anyagi megbecsülése jelenleg optimális, a képzésüket azonban erősíteni kell.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Hszi Csin-ping: sok sikert kívánok Magyarország soros EU-elnökségéhez

A Budai Vár Oroszlános udvarában ünnepélyes katonai ceremónia keretében Sulyok Tamás köztársasági elnök fogadta Hszi Csin-ping kínai államfőt. Az eseményen jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is. A Sulyok Tamás államfővel folytatott beszélgetésen a magyar köztársasági elnök elfogadta Peking meghívását.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.09. csütörtök, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Szerény volt a Győzelem napi katonai felvonulás Moszkvában, ismét orosz finomítót ért dróntámadás – Híreink az orosz–ukrán háborúról csütörtökön

Szerény volt a Győzelem napi katonai felvonulás Moszkvában, ismét orosz finomítót ért dróntámadás – Híreink az orosz–ukrán háborúról csütörtökön

Hagyományosan május 9-én, csütörtökön tartják a Győzelem napi megemlékezéseket Oroszországban, amikor a náci Németország fölötti második világháborús győzelmet ünneplik. Moszkvában csütörtök délelőtt rendezték meg a Győzelem napi katonai felvonulást, amely tavalyhoz hasonlóan idén is szerény volt, a tankokat például egyetlen második világháborús T-34-es képviselte. Rövid beszédet tartott Vlagyimir Putyin orosz elnök is, melyben a Nagy Honvédő Háborúra emlékezett, de a Nyugat ostorozása és a katonai fellépéssel való fenyegetés sem maradhatott el. Vélhetően ukrán dróntámadás ért egy orosz olajfinomítót a Krasznodari területen, több tároló megsérült. Belgorod ellen rakéta- és dróntámadás volt csütörtökre virradóra, többen megsérültek, lakóépületekben és kocsikban pedig károk keletkeztek.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×