Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Bárány Attila: a vízilabda ünnepe lesz a Bajnokok Ligája hatos döntője

A vízilabda ünnepe lesz a Bajnokok Ligája hatos döntője - hangsúlyozta Bárány Attila, a rendező ZF Eger ügyvezetője a Margitszigeten csütörtöktől szombatig sorra kerülő torna szerdai sajtótájékoztatóján.

Hozzátette, nagyon tisztelik a horvát Jug Dubrovnikot, amellyel csütörtökön az elődöntőbe jutásért mérkőznek, ugyanakkor úgy véli, a csapat készen áll a négy közé jutásra.

Kósz Zoltán, a másik magyar résztvevő, a bajnok Szolnoki Dózsa-Közgép kapusedzője, örül, hogy a két hazai csapat elkerülte egymást, s - mint hozzátette - bízik benne, hogy a döntőben fognak találkozni.

"A felkészülésünk nagyon jól sikerült, ezt jelzi, hogy egy remek Egert tudtunk legyőzni a bajnoki döntőben" - mondta.

Jesús Martín, a Barceloneta vezetőedzője kiemelte, nagyon elégedettek, hogy két hazai rendezés után a budapesti végjátékig is eljutottak, ugyanakkor hangsúlyozta, csütörtökön nehéz mérkőzés vár rájuk a Szolnok ellen.

Vjekoslav Kobescak, a Jug Dubrovnik trénere azt mondta, egyelőre az első, Eger elleni találkozóra koncentrálnak, amely rendkívül keménynek ígérkezik. Hozzátette, mind a hat csapatnak van esélye elhódítani a trófeát, mindegyik együttest remek játékosok alkotják.

Kemény Dénes, a magyar szövetség elnöke emlékeztetett rá, hogy nemcsak most, hanem jövőre is Budapest rendezheti a hatos döntőt. Kiemelte, a 6800 férőhelyből mindössze 900 nem kelt még el, így bízik benne, hogy telt ház, és abban is, hogy jó idő várja a csapatokat.

A szerdai sajtótájékoztatón - amelyen a pénteki elődöntőben érdekelt, címvédő Pro Recco és a sorozatban az idényben még veretlen Olympiakosz képviselői még nem vettek részt - elhangzott, 102 újságíró és mintegy 40 fotós tudósít a döntő három napjáról, amelyet az érintett országok televíziói is közvetítenek.

A margitszigeti Final Six programja:

csütörtök:

a négy közé jutásért:

ZF-Eger - Jug Dubrovnik (horvát) 19.00

Szolnoki Dózsa-Közgép - Barceloneta (spanyol) 20.30

péntek:

mérkőzés az 5. helyért 17.30

elődöntő:

Szolnok/Barceloneta - Olympiakosz Pireusz (görög) 19.00

Eger/Jug-Pro Recco (olasz) 20.30

szombat:

mérkőzés a 3. helyért 19.30

döntő 21.00

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×