eur:
394.1
usd:
365.27
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Bundesliga - Lewandowski bekerült a Guinness-rekordok könyvébe

Négy kategóriában is bekerült a Guinness-rekordok könyvébe Robert Lewandowski, a Bayern München lengyel labdarúgója, aki szeptemberben öt gólt lőtt a Wolfsburg elleni bajnoki mérkőzésen.

A 27 éves játékost bokasérülés miatt csak a cserék közé nevezte Josep Guardiola vezetőedző a szeptember 22-én rendezett meccsen, de mivel a szünetben a vendég Wolfsburg vezetett 1-0-ra, a folytatásban pályára küldte. Lewandowski az 51. percben egyenlített, majd az 52., az 55., az 57. és a 60. percben is gólt lőtt, ezzel négy Bundesliga-csúcsot is megjavított.

A lengyel támadó az első, aki csereként beállva ötször talált a hálóba. Emellett a leggyorsabb mesterhármas (3:22 perc), mesternégyes (5:42 perc) és mesterötös (8:59 perc) is az ő nevéhez fűződik. Páratlan teljesítményével hétfőn hivatalosan is bekerült a Guinness-rekordok könyvébe.

"Erre a történelmi napra életem végéig emlékezni fogok" - árulta el az ünnepélyes eseményen Lewandowski, aki elmondása szerint már többször is visszanézte a góljait, de még mindig nehezen hiszi el, ami történt. "Egy kicsit bosszús voltam, amiért a kispadon kellett kezdenem. Aztán az első gólom után elégtételt éreztem, de tudtam, hogy a döntetlen még nem elég. A második is szép volt és fontos. A harmadikat követően nagyon elégedett voltam, hiszen az első mesterhármasomat értem el a mostani szezonban. Azután a negyedik és az ötödik gólomnál már nem is volt elég időm átgondolni, mi történt".

A csatár nem tudja, remek teljesítménye megismételhető-e, hiszen megfelelő állapotban kellett lennie, de a szerencsére, a csapattársai segítségére, sőt véleménye szerint az isteni gondviselésre is szüksége volt: "valaki odafent azt akarta, hogy öt gólt lőjek..."

A lengyel válogatott játékos hétfőn azt is elárulta, hogy a Wolfsburg elleni meccs labdáját hazavitte, a cipőjét pedig felajánlotta egy alapítvány számára.

A Bundesliga góllövőlistáját a Borussia Dortmund gaboni támadója, Pierre-Emerick Aubameyang vezeti, aki az eddigi 14 forduló során 17 alkalommal volt eredményes. Lewandowski 14 góllal a második helyen áll.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×