Győrben játssza utolsó világliga-selejtezőjét a férfi vízilabda-válogatott. A görögök ellen még az egygólos vereség is csoportelsőséget ér. De a vereségre ne is gondoljunk - noha az ellenfél nagyon erős.
A harmadik percben megszerezte a vezetést a magyar csapat, mindkét oldalon kimaradt helyzetek után Madaras Norbert a kapuba ejtette a labdát.
Jól alakulnak a dolgaink, Angyal húzása után már 2-0 a magyar csapatnak.
A görögök szépítése után 2-1-es magyar vezetéssel ért véget az első játékrész.
A második is magyar góllal kezdődött, Hárai szinte lemásolta pireuszi csavargólját, 3-1.
Miután Decker bravúrral hárított, a másik oldalon Varga Dániel növelte az előnyt, már 4-1.
Vámos gólja hozza az 5-1-et, s egyben egy kisebb gólpárbajt indít el. Az egyik legjobb görög, Funtulisz talál be, aztán Hosnyánszky Norbert góljára Gunasz válaszol. A nagyszünetben 6-3 a magyar válogatottnak.
Funtulisz góljával indult a harmadik negyed, mínusz kettőre feljöttek a görögök. Utána Madaras előnyból szerzett gólt (7-4), majd ismét szépített a vendég válogatott, Kolomvosz előnyből talált a magyar kapuba, 7-5.
Ez a negyed a görögöké, Murakisz találatával már csak 7-6, de még mindig ide.
Időkérés után magyar gól, Hosnyánszky találatával 8-6.
Görög kapufa után marad az állás a negyed végéig.
Az utolsó negyed eleje a mérkőzés első felére hasonlít inkább. Varga Dénes góljával 9-6, aztán Murakisz szépít, de Vámosnak van rá válasza 10-7.
Murakisz jó: újabb gólt lő, 10-8.
Felgyorsultak az események. Immár Nagy Viktor a magyar kapuban. Újabb gól: a szerzője Varga Dániel, 11-8.
Vlahopulosz is feliratkozik a góllövőlistára, de utána kettős fórból Hosnyánszky visszaállítja a háromgólos különbséget, 12-9.
A végén a görögök (pontosabban Gunasz) két góllal csökkent a különbségen, 12-11 a vége. Az eredmény szoros játékot mutat, de a magyar csapatnak egyetlen pillanatig sem forgott veszélyben a sikere, s főleg nem a csoportelsősége.