Infostart.hu
eur:
363.3
usd:
314.97
bux:
150022.25
2026. augusztus 14. péntek Marcell

Platini a sárga lapokat 10-15 perces kiállításokra cserélné

A rögbiben alkalmazott rendszerhez hasonlóan 10-15 perces kiállításokkal büntetné sárga lapok helyett a szabálytalankodó játékosokat Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke.

A francia sportvezető az AS című spanyol sportnapilapnak csütörtökön azt mondta, olyan módon változtatná meg a figyelmeztetések rendszerét, hogy a szabálytalanságot elkövető játékos az adott mérkőzésen "le is töltené" büntetését.

"Ezt azt jelenti, hogy az ellenfél azonnal előnyhöz jutna, és nem fordulhatna elő, hogy a sárga lapok összegyűjtése után egy másik találkozón, egy másik rivális ellen nem léphet pályára egy játékos" - nyilatkozta Platini. Hozzátette: ez csupán egy ötlet, amelyet fejleszteni kell még, és meg kell vizsgálni, hogy jót tesz-e a játéknak.

A jelenlegi rendszerben egy futballistát akkor büntethetnek eltiltással, ha előre meghatározott számú sárga lapot gyűjt össze a szezon egy bizonyos részében.

Platini arról is beszélt, hogy szerette volna, ha a nemzeti kupák győztesei kapnának egy helyet a Bajnokok Ligája következő idényében, ezt az ötletét azonban a tagországok képviselői közül nem támogatták elegen ahhoz, hogy meg is valósuljon.

Joseph Blatter, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) elnöke szintén csütörtökön azt mondta, nem látja értelmét Platini ötletének a sárga lapok eltörléséről: "Nem értem, miért kellene a játékvezetésben ilyen módosítást elvégeznünk, hiszen minden szabályt világosan lefektettünk már."

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×