Infostart.hu
eur:
364.26
usd:
316.12
bux:
150381.6
2026. augusztus 12. szerda Klára

A legkalandosabb életű manchesteri futball-legenda halálára

Manchester kék fele gyászol: elhunyt a klubtörténet legjobb kapusa. Az a kapus, akinél fordulatosabb élete talán senkinek sem volt az angol futballélet szereplői közül.

Bernd (Angliában: Bert) Trautmann 1923. október 22-én született Brémában, egy munkáscsaládba. Nehéz anyagi körülmények között, a sportban örömet lelve nőtt fel, elsősorban atlétikában voltak sikerei. Hajdanán még a birodalmi államelnöktől, Hindenburgtól is kapott egy elismerő oklevelet.

Futballozott is, de csak kedvtelésből. Belépett ellenben a Jungvolkba, a náci ideológiát hirdető ifjúsági szervezetbe. A háború kitörése után egy ideig szerelőként dolgozott, majd 1941-ben besorozták a Luftwafféba. Előbb rádiósnak osztották be, majd ejtőernyős kiképzést kapott, a hadsereg több kitüntetéssel, egyebek mellett Vaskereszttel ismerte el érdemeit. (Nem volt mindig a kitüntetettek között, katonai élete első részében börtönbe is vetették, igaz, a büntetés nagyobb részét vakbélgyulladása után egy kórházban vészelte át.)

Szolgált Lengyelországban, Ukrajnában, aztán átkerült a nyugati hadszíntérre, azon kevesek egyike volt, akik élve megúszták a kleevei bombázást. Utána elege lett a háborúból, dezertált, megindult hazafelé, Brémába. Nehezen tudta eldönteni, melyiktől félt jobban, az övéi kapják el, vagy a Szövetségesek. Végül amerikaiakba botlott, de megszökött, pont egy brit katona elé toppanva. Onnan is megszökött, sőt kijátszotta a szovjeteket is.

Végül a belgiumi Ostende-ban került fogságba, onnan szállították át az angliai Essexbe. Eleinte C kategóriás besorolást kapott, azaz nácinak minősítették, majd átkerült a B kategóriába, attól kezdve valamivel könnyebb lett az élete. A háború vége után, de még hadifogolyként már részt vehetett labdarúgó-mérkőzéseken, amelyeken eleinte a mezőnyben játszott. Csak egy középfedezetként összeszedett sérülés után került hátra, a kapuba.

Miután visszakapta a szabadságát, úgy döntött, nem tér vissza Németországba, hanem Angliában kezd új életet. Egy farmon dolgozott, illetve védett a St. Helens csapatában - a klub egyik vezetőjének lánya lett később a felesége. Egyre ismertebb lett a környéken a kapusjátéka, 1949-ben előbb amatőr-, majd hamarosan profi szerződést kapott a Manchester Citytől.

A kékek szurkolói kifejezett utálattal fogadták, mintegy húszezren tüntettek ellene, mondván, nincs szükségük egy nácira a csapatban. A helyzet csak akkor csillapodott valamelyest, amikor a csapatkapitány, Eric Westwood (maga is háborús veterán, a normandiai partraszállás szereplője) kijelentette: "Az öltözőben nincs háború". De ő sem gondolta, hogy Trautmann a következő években még az éppen visszavonult elődöt, Frank Swiftet is elhomályosítja.

Bernd Trautmann 1949 és 1964 között 508 mérkőzésen védett a Manchester Cityben. Lev Jasin szerint ő volt a korszak másik világklasszis kapusa... Második szerint lényegesen jobb volt, mint Toni Turek, az 1954-es világbajnok csapat kapusa, de hát Sepp Herberger, az akkori szövetségi edző is elmagyarázta neki, nem válogathatja be, mivel nem a német bajnokságban véd. Trautmann pályafutásának a legnagyobb sikere az 1956-os FA-kupa-győzelem volt, abban az esztendőben megválasztották Angliában az Év játékosának.

Visszavonulása után edzőként is dolgozott, olyan egzotikus helyeken, mint Burma, Tanzánia, Libéria és Pakisztán. Már a hatvanas években edzett két német csapatot is, sőt, 2004-ben Angliában OBE címet, 2008-ban magas állami kitüntetést kapott Németországban, az angol és a német kapcsolatok fejlesztésében szerzett érdemeiért. Három felesége közül kettő német volt. Pénteken, élete utolsó éveinek lakhelyén, Valenciában hunyta le örökre a szemét. Nyolcvankilenc évesen.

Címlapról ajánljuk
A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

A Kárpátokra nézve is van bőven tanulsága a kolumbiai földrengésnek

Százak vesztették életüket a hétfői kolumbiai földrengésben, míg a szomszédos Venezuelában júniusban volt két, 7,2-es, illetve 7,5-es erősségű földrengés, a kettő között furcsa mód a látszólagos földrajzi közelség ellenére viszont nincs összefüggés. Van viszont tanulság bőven, erről is beszélt Harangi Szabolcs geológus, vulkanológust, az ELTE tanszékvezető egyetemi tanára az InfoRádióban.

Rendkívüli kormányzati tájékoztató jön Paksról csütörtökön, Magyar Péter külön is üzent a helikopterezésről

Csütörtökön 15 órakor tartják a kormány tájékoztatóját a szerdai paksi kihelyezett kormányülés után. Részletes tájékoztatást adnak a dunai fenékküszöb megépítéséről és a két bárka esetleges elsüllyesztéséről.
inforadio
ARÉNA
2026.08.13. csütörtök, 18:00
Sinkó Eszter
egészségügyi közgazdász
Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Tisza-kormány: döntött a kabinet a paksi beruházásról, újabb sokmilliárdos csontváz került elő

Szerdán ismét a kormány döntései kerülhetnek a hazai közélet fókuszába. Magyar Péter bejelentése szerint a kabinet Pakson ülésezve döntött az alacsony vízállás problémáját hosszú távon kezelő beruházásról: megkezdődik egy dunai fenékküszöb építése, szükség esetén pedig két bárka irányított elsüllyesztésével is készek megemelni a folyó vízszintjét. Nem ez volt az egyetlen kormányzati tájékoztató ma: 9 órától az augusztus 20-ai ünnepség részleteire derült fény, ahol bejelentették, hogy a programsorozat 4 milliárdból valósul majd meg, és 2000 drón is részt vesz a showban. Mindeközben kiderült, hogy 2024-től a választásokig 26 milliárd forintot fizetett az Orbán-kormány a Századvégnek, a NER-es építőipari cégek egy friss becslés szerint 2010 óta 900-1000 milliárdnyi profitra tehettek szert túlárazásokból, az Országos Mentőszolgálat telephelyein pedig rendőrök jelentek meg, a Népszava szerint a mentőautók beszerzésének ügyében. Budapest továbbra is küzd a nehéz anyagi helyzettel, szeptember végéig 125 milliónyi hitelt kellene visszafizetnie, aztán október közepéig 86 milliárdnyi szolidaritási hozzájárulást átutalni az államkasszába – ez a jelenlegi körülmények közt lehetetlen kihívást jelent, így egyre sürgetőbb a megállapodás a kormánnyal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×