eur:
388.9
usd:
361.35
bux:
68549.77
2024. május 7. kedd Gizella

Murray-Djokovic álomdöntő Wimbledonban

A brit Andy Murray mérkőzhet meg vasárnap Novak Djokoviccsal a wimbledoni nyílt teniszbajnokság férfi egyesének döntőjében, mivel a pénteki második elődöntőben négy játszmában legyőzte a lengyel Jerzy Janowiczot.

Az első szettben meglepetésre nagyon jól tartotta magát a remekül adogató 22 éves lengyel játékos. Olyannyira, hogy a rövidítésben magabiztosan múlta felül tapasztaltabb és esélyesebb ellenfelét.

A második játszma viszont azzal indult, hogy Murray elvette Janowicz adogatását, ezzel ki is zökkentette a ritmusból a lengyel teniszezőt, aki azonban így is kétszer majdnem visszabrékelt. A tavalyi olimpia skót bajnoka viszont mindegyik éles helyzetben jól koncentrált ebben a szakaszban, hozta szerváit, ezzel egyenlített.

Aztán a harmadik szettet is 6:4-re nyerte meg, azzal a különbséggel, hogy akkor brékhátrányból kellett visszakapaszkodnia.

Ezt követően a sötétedés miatt be kellett húzni a tetőt, s félórás szünet után folytatódott a mérkőzés.

A rövid szünet Murray-nek tett jót. A brit teniszező végig vezetve simán nyerte a negyedik játszmát 6:3-ra a 24. helyen kiemelt lengyel teniszező ellen, és ezzel tavalyi rsézvétele után ismét ott lehet a wimbledoni döntőben.

(A 26 éves Murray eddig hat Grand Slam-tornán jutott döntőbe, de csak egyszer - tavaly a US Openen - győzött. Janowicz még nem volt finalista GS-viadalon.)

Eredmény:
elődöntő, férfiak:

Murray (brit, 2.)-Janowicz (lengyel, 24.) 6:7 (2-7), 6:4, 6:4, 6:3

korábban:
Djokovic (szerb, 1.)-Del Potro (argentin, 8.) 7:5, 4:6, 7:6 (7-2), 6:7 (6-8), 6:3

Címlapról ajánljuk
Hortay Olivér az üzemanyagár-csökkenésről: a miniszter „puha eszközökhöz” nyúlt, ami bevált

Hortay Olivér az üzemanyagár-csökkenésről: a miniszter „puha eszközökhöz” nyúlt, ami bevált

Az adótartalom nem magyarázza a regionális eltéréseket a benzin és a gázolaj árát illetően, inkább az árrésekben jelentkező különbség okozott némi kontrasztot – mondta az InfoRádióban a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője. Hortay Olivér hozzátette: magyar szempontból kedvező fejlemény, hogy a szomszédos országok átlagáraihoz képest már kevesebb, mint egyszázalékos a differencia.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.07. kedd, 18:00
Resperger István ezredes
a Magyar Agrár-és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Új fegyver jön a banki csalókkal szemben: összefog a GIRO és a Telekom

Új fegyver jön a banki csalókkal szemben: összefog a GIRO és a Telekom

A GIRO Zrt. az elektronikus pénzforgalom biztonságának növelése érdekében Központi Visszaélésszűrő Rendszert (KVR) alakít ki a Magyar Telekom Csoporttal közösen, amelynek célja a csalással érintett tranzakciók hatékony azonosítása és kiszűrése. A 2025-ben induló és a GIRO Zrt. által üzemeltetendő KVR nem kiváltani fogja a banki csalásszűrő rendszereket, hanem kiegészíti és segíti azokat, hogy még nagyobb biztonsággal teljesüljenek a pénzforgalmi tranzakciók - áll a Magyar Telekom közleményében.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×