A szövetség hétfői sajtótájékoztatóján Baráth Etele elnök elmondta, hogy pénteken lezajlott a válogatott összeállításával kapcsolatos szakmai bizottsági ülés, majd az elnökségi is, és elfogadták az előterjesztést.
Storcz Botond ehhez annyit tett hozzá: reméli, a kontinensviadalon elért eredmények igazolják majd, hogy jó döntéseket hozott. Az MTI kérdésére azt mondta: körülbelül tíz érem megszerzésében bízik.
Mivel az Eb programja elég sűrű - a négynapos világbajnoksággal ellentétben három nap alatt bonyolítják le -, csak azokban a számokban engedélyezték a duplázást, illetve a triplázást, ahol ezt a futamok időbeosztása megengedi. Az 1000 méteren olimpiai címvédő Dombi Rudolf, Kökény Roland kajakos duó például nem indul el 500 méteren, noha megnyerte a válogatót, Douchev-Janics Natasa viszont négy számban is vízre száll majd Montemor-o-Velhóban.
A Londonban aranyérmes női kajaknégyes átalakult, mivel sem Szabó Gabriella, sem Fazekas-Zur Krisztina nem ért el olyan eredményt a válogatóversenyen, hogy kiharcolja a jogot a csapatba és a hajóba kerülésre. Az egyes és páros teljesítmények alapján Kárász Anna, Kozák Danuta, Kovács Katalin és Douchev-Janics lesz tagja a kvartettnek.
Hatalmas jégdarabok estek, lecsap Budapestre a szupercella - térkép, riasztások