eur:
393.93
usd:
365.04
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Teljes tisztújítás az atlétáknál

A teljes körű tisztújítás miatt lemondott, de újra jelölteti magát Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke.

A 2009-ben megválasztott Gyulai Miklós lépését azzal indokolta, hogy két elnökségi tag lemondása miatt a vezető testület létszáma hetven százalék alá csökkent.
Ahogy az elnök levelében fogalmaz: "...az elmúlt időszakban, az elnökség létszámának az Alapszabályban meghatározott 70 %-os arány alá csökkenése miatt kötelezően összehívott rendkívüli küldöttgyűlés kapcsán beérkezett visszajelzések alapján, kizárólag annak érdekében, hogy megnyithassam az utat a MASZ teljes körű tisztújítása előtt, a mai napon, 2013. február 1-i hatállyal lemondok elnöki megbízatásomról. A hozzám érkező pozitív visszajelzések, támogató üzenetek alapján ezúton kívánlak tájékoztatni Mindnyájatokat arról, hogy újra jelöltetem magam a MASZ elnökének."

A tisztújításra eredetileg áprilisban került volna sor, az új helyzetben február 2-án tartják a rendkívüli küldöttgyűlést.

A szövetség új elnöksége héttagú lesz, s az alapszabály szerint legalább egy női tagnak kell lennie.

Címlapról ajánljuk
Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.

Kis-Benedek József az Arénában: a moszkvai merényletet nem csak az Iszlám Állam szervezte

Az Iszlám Állam mellett ukrán katonai hírszerzést sejti a 137 ember halálát követelő múlt pénteki terrortámadás mögött Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő, címzetes egyetemi tanár, az MTA doktora. Az InfoRádió Aréna című műsorában beszélt arról is, hogy folyamatosan erősödik az együttműködés Irán, Oroszország és Kína között, és részletesen szólt arról is, hogy miért fontos az izraeli miniszterelnöknek, hogy háborúzzon a gázai övezetben, és kik támogatják ebben.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Elfogyott a lendület a tőzsdéken

Reggel Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés, ezt követően Európában és Amerikában is óvatos emelkedést láthatunk a tőzsdéken. A magyar piacon különösen jó volt ma a hangulat, izgalmas befektetési sztorikban nincs hiány: határozott pluszban zárt a Waberer's részvénye, miután kiderült, hogy a társaság sikeresen lezárta a szerb disztribúciós piac meghatározó szereplőjének, az MD International többségi részesedésének felvásárlását. Ezen felül magas forgalom mellett emelkedett a PannErgy részvénye is, miután rekord évről tudott beszámolni a társaság bevétel és profit szinten is. Délután pedig az Alteo is bejelentette, hogy az egy részvényre jutó 200 forintos alap osztalék mellett 200 forintos rendkívüli osztalékot javasol részvényenként, melynek hatására kilőtt az árfolyam.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×