Infostart.hu
eur:
361.05
usd:
317.51
bux:
143471.05
2026. július 25. szombat Jakab, Kristóf

Elhunyt Rusorán Péter

Meghalt Rusorán Péter olimpiai bajnok vízilabdázó, mesteredző - tudatta a Magyar Olimpiai Bizottság .

A jeles szakember, aki játékosként az 1964-ben, Tokióban győztes válogatott tagja volt, kedden, 72 éves korában hunyt el.

Rusorán Péter sportolói pályafutását 1949-ben a Fáklya Operában kezdte, majd 1950-től 1961-ig a Bp. Vörös Meteor, 1961 és 68 között a Csepel Autó, 68 és 72 között pedig a Vasas játékosa volt. A nemzeti csapatban 103 alkalommal játszott. Az 1964-es ötkarikás arany előtt 1960-ban olimpiai bronzérmet szerzett a válogatottal.

Szakvezetőként 1973 és 78 között a Vasas vezetőedzőjeként ténykedett, majd 1979-ben az iráni válogatottat irányította. A mesteredzői címet is ebben az esztendőben kapta meg. A Vasas után a görög Ethnikosz edzője volt, majd 1983 és 86 között a magyar válogatott szövetségi kapitányi tisztét töltötte be. 1991-ben a Tungsramnál dolgozott, s ugyanettől az évtől 1997-ig a berlini Spandau 04, 98-ban pedig a svájci SVVC Horgen vezetőedzője volt.

Címlapról ajánljuk
Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Nyaralási teljesítménykényszer: robogás a kiégés felé

Új trend kezd kialakulni a Z-generáció, de az idősebbek nyaralási szokásaiban is – mondta el az InfoRádióban Bereczki Enikő generációkutató. A szakember szerint sokan ma már az új készségek tanulását részesítik előnyben a nyári vakáció során, nem pedig a csendes pihenést, ennek azonban lehetnek negatív következményei.

Íme, Orbán Viktor legfontosabb tusnádfürdői üzenetei a Fidesz jövőjéről – összefoglaló

A Fidesz elnöke a Tusványoson ismertette, milyen utat lát pártja előtt ahhoz, hogy ismét sikeres, kormányra jutó erő lehessen.
inforadio
ARÉNA
2026.07.27. hétfő, 18:00
Csizmadia Ervin
a Méltányosság Politikaelemző Központ igazgatója
Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Figyelmeztet a hírszerzés: fű alatt indított támadást Oroszország a nyugati nukleáris létesítmények ellen

Orosz hekkerek az elmúlt egy évben atomkutatókat, védelmi vállalatokat és kormányzati alkalmazottakat vettek célba egy kiterjedt kiberkémkedési kampányban. Ez derül ki magánvállalatok elemzéseiből és több nyugati hírszerző ügynökség csütörtökön kiadott figyelmeztetéséből. A támadások célpontjai arra utalnak, hogy a Kreml a magfúziós technológia iránt érdeklődik, valamint olyan információkat gyűjt, amelyek segíthetik az Ukrajna ellen vívott háborúját - jelentette a CNN.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×