Közleményt adott ki a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség néhány nappal az emlékezetes Chelsea-Tottenham összecsapás után, amelyet a londoniak nyertek meg 2-1-re - többek között egy olyan góllal, amelynél a labda nem jutott túl a gólvonalon.
A brit Sun híre szerint Sepp Blatter FIFA-elnök és helyettesei, akik eddig ellenálltak a szurkolók és a szakértők nyomásának, most engedélyt adtak arra különböző gyártóknak, hogy június harmadikáig bemutassanak néhány gólfigyelő készüléket.
Ahhoz azonban továbbra is ragaszkodnak a nemzetközi szövetségnél, hogy csak akkor alkalmaznak ilyen berendezést a labdarúgó mérkőzéseken, ha az száz százalékig megbízhatónak bizonyul.
Egyébként a brit Hawkeye (Sólyomszem) nevű cég, amelynek technológiáját már jó ideje alkalmazzák a krikett és tenisz viadalokon, már egy ideje készen áll arra, hogy ajánlatot adjon.
Várhatóan szeptembertől tesztelik a készülékek prototípusait, a vizsgálatok eredményét pedig hivatalosan 2012 júliusában hozzák nyilvánosságra. Ha valamelyik elektromos gólfigyelő megfelel a követelményeknek, akkor előfordulhat, hogy már a 2014-es brazíliai világbajnokságon bemutatkozhat a nagyközönség előtt is. A FIFA elvárása az, hogy a berendezés azonnal adjon jelzést a gólbírónak, ha a labda túljut a gólvonalon.
A videóbírót követelők hangja az utóbbi években hozott téves játékvezetői döntések miatt erősödött fel.
Ilyen volt például, amikor a 2010-es dél-afrikai világbajnokság az angol-német mérkőzésén Frank Lampard gólját nem adta meg a bíró, jóllehet a labda még szemmel láthatóan is jócskán túljutott a gólvonalon.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes