A budapesti divízió I-es világbajnokság előtt is tudni lehetett, hogy nem a magyar jégkorong-válogatott a torna esélyese, az olaszok a világranglistán négy hellyel jobban állnak - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában a magyar szövetség szakmai alelnöke. Kovács Csaba kiemelte: egy jobb rivális ellen kellett volna kivívni a feljutást a sorsdöntő találkozón, de a hazai pálya és az addigi jó szereplés a magyarok mellett szólt.
Csoda lett volna a feljutás, de ma még a magyar válogatott nem A csoportos szintű - vélekedett az alelnök. Hozzátette: nagy öröm, hogy 2009-ben már sikerült az elitmezőnyben szerepelni, és a sportágban dolgozók remélik, hogy a jövőben is elő fog ez fordulni.
Pár év kell még ahhoz, amíg a magyarok feljutnak a legjobbak közé, és csak kemény, céltudatos munkával valósulhat meg az, hogy biztos és állandó résztvevők legyünk az A csoportnak - emelte ki Kovács Csaba.
Hanganyag: Dénes Tamás