Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Európa Liga: eldől, főtáblára jut-e a Loki és a Győr

Két magyar csapatból egynek jó esélye van felkerülni a labdarúgó Európa Liga főtáblájára a múlt heti első mérkőzések alapján. A bajnoki címvédő Debrecen kétgólos előny, a Győr ugyanakkor hasonló hátrány birtokában utazott el a negyedik, utolsó selejtezőkör idegenbeli visszavágójára.

Herczeg András magyar bajnok együttese a Nyíregyházán lejátszott hazai "odavágón" az első félidőben nyújtott kiváló játékának köszönhetően jutott 2-0-ás előnyhöz a bolgár pontvadászat címvédője, a Liteksz Lovecs ellen, mely csütörtökön 19:30 órától fogadja a hajdúsági csapatot.

Az eredmény és az első 45 perc játéka bizakodásra, a második játékrészben mutatott produkció viszont óvatosságra adhat okot a hajdúságiaknál, mivel a túlzottan óvatos taktika majdnem megbosszulta magát, s több nagyon komoly vendéglehetőség is csak Malinauskas kapus bravúrjainak köszönhetően maradt kihasználatlanul.

"Biztos vagyok benne, a bolgár csapat mindent elkövet, hogy ledolgozza a hátrányát, nagy nyomás alatt próbálja majd tartani a kapunkat" - nyilatkozta a csapat honlapjának Herczeg. - Mindenképpen fel kell készülnünk arra, hogy ellentámadásokat is tudjunk vezetni. Azzal, hogy 2-0-ra megnyertük az első meccset, a taktikánk nem változik. A DVSC-TEVA nem szokott beállni védekezni, most sem erre készülünk. Jó lenne gólt vagy gólokat elérni, mert nagyon sokat számítana a továbbjutást illetően. Meg kell próbálni minél tovább úgy játszani, mint Nyíregyházán, vagyis lehetőleg a második játékrészben se hagyjuk kibontakozni őket. Legyen nálunk a labda minél többet, és ne kapkodjuk el a támadásokat. Az egész csapatnak szervezetten és egységesen kell futballozni, mert akkor meglehet a siker."

Pintér Attila bajnoki bronzérmes csapata az első három kört sikerrel vívta meg az EL kvalifikációs szakaszában, az újabb továbbjutáshoz azonban talán még a francia Montpellier elleni visszavágón produkált bravúrnál is nagyobbra volna szükség. A győri együttes 2-0-ra kapott ki ugyanis hazai környezetben a horvát Dinamo Zagrebtől, mely így egyértelműen a párharc esélyesévé lépett elő.

A győriek ugyanakkor a selejtezőben mutatott eddigi játékukból erőt meríthetnek, különösen a francia csapat elleni továbbjutás volt kisebb csodának nevezhető, mivel a Montpellier 1-0-ra nyerni tudott Győrben, s a magyar csapat az idegenbeli visszavágón harcolta ki a sikert. A horvát fővárosban 21:15 órakor kezdenek a csapatok.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×