Infostart.hu
eur:
355.8
usd:
312.71
bux:
139468.07
2026. július 2. csütörtök Ottó

A MOL és az OTP is Overdose tulajdonosai között

Öt vezető magyar vállalat, köztük az OTP és a MOL összefogott, hogy Overdose magyar kézben maradhasson. A társaságok vezetőinek reményei szerint a versenyló a magyar kilábalás szimbóluma lesz.

A versenyló 50 százalékos tulajdona az öt társaság által létrehozott vagyonkezelő cég kezében lesz, 50 százalék pedig Mikóczy Zoltáné marad, hogy továbbra is eredményesen versenyezhessen magyar színekben. A cégek összesen 200 millió forintot fizettek be - jelentette be Járai Zsigmond, a CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. felügyelőbizottságának elnöke.

Az OVERDOSE Vagyonkezelő Kft. 2010 januárjában alakult meg, egyetlen apportált vagyona az alapításkor 1,5 milliárd forintra értékelt Overdose. E társaság tulajdonrészéből vásárol az öt cégből álló befektetői csoport, egyenként 10-10 százalékot.

A megállapodás legfontosabb elemei: 1. Bármilyen versenyen Overdose csak magyar színekben indulhat. 2. Overdose promóciós és reklámjoga a tulajdonosokat illeti. 3. Minden versenydíj-bevétel a társaságot ötven százalékban tulajdonló Mikóczy Zoltáné, aki ebből fedezi a ló tartását, versenyeztetését. 4. A tulajdonosok között egyhangú szavazat szükséges a ló átruházásához, reklámjogának harmadik fél részére történő értékesítéséhez.

A bejelentésen Járai mellett jelen voltak az új tulajdonosok képviselői: az OTP részéről Wolf László vezérigazgató-helyettes, a MOL-tól Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató, az Euroinvesttől Demján Sándor elnök, a KÖZGÉP-től pedig Németh Miklós.

Társulj, fogj össze, magyar! - a VOSZ jelszava jól szimbolizálja az Overdose melletti összefogást, a lovat az összefogó vállalatok mindegyike használhatja reklámcélra - mondta el Demján Sándor, hozzátéve: a cél nem a profitszerzés, bár befektetésük megtérülésére számítanak a társaságok.

A kilábalás szimbóluma

A MOL a lóerő legnagyobb szakértője Magyarországon - kezdte humorosan hozzászólását Hernádi Zsolt elnök-vezérigazgató. Overdose a siker jelképe, a MOL-hoz hasonlóan nemzetközi környezetben kell teljesítenie. Hernádi azt kívánta, hogy a nemzeti vagyon részét képező paripa a kilábalás szimbóluma legyen Magyarországon.

Wolf László elmondta: az OTP évek óta támogatja a lovas sportokat, és az elsőként támogatták szponzorként Overdose teljesítményét. Kincsem akkor volt világhírű ló, amikor Magyarország jelentős gazdasági sikereket ért el, bízzunk benne, hogy hazánk sikeres gazdasági periódusát fogja jelképezni Overdose - fejtette ki reményét.

Mikóczy Zoltán márciusi hazafiaknak nevezte Overdose új tulajdonosait, köszönetét és meghatódottságát fejezte ki azoknak, akik segítettek a szerződés tető alá hozásában. Overdose-ról szólva elmondta: rövidesen teljesülhet a nagy álom, és a felkészülési időszak után, június 19-én a világ egyik legnagyobb összdíjazású versenyén már futhat a ló, ám reményei szerint ezt megelőzően is, április végétől már versenyezhet.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Szakértő: Vucic elnök valahogy vissza fog térni Szerbiában, a helyzet nem lesz kevésbé feszült a lemondásával

Aleksandar Vucic szerb elnök a hétvégén egy belgrádi rendezvényen bejelentette, hogy néhány héten belül lemond – de ezzel nem tűnik el a politikából, épp ellenkezőleg: valószínűleg miniszterelnökként akarja majd tovább irányítani a folyamatokat az országban, ahol másfél éve folyamatosak a tüntetések. Zsivity Tímea szakértő segített értelmezni a helyzetet az InfoRádióban.

Lecsaptak a durva viharok, itt a figyelmeztetés is – videók, képek

Az ország nyugati és keleti felén is károkat okozott a vihar szerdán, Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében sok helyen kérik a tűzoltók segítségét – közölte a katasztrófavédelem a honlapján. A lakossági képek, videók tanúsága szerint hatalmas esőkkel, jégveréssel, légzuhataggal érkezett a lehűlés.
inforadio
ARÉNA
2026.07.02. csütörtök, 18:00
Vasas Gábor
a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet főigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×